Karma Yóga Kriya Yóga

2008.08.05. 22:34 Ajey

Karma-Jóga - Az Úr Krisna mondja a Bhagavad Gitában:

“Cselekedeteinket az Úrnak felajánlva, azok eredményeinek elvárása nélkül hajtsuk végre!
Azaz pusztán maguknak a cselekvéseknek a tökéletesítése végett, illetve mások érdekében cselekedjünk, és közben ne várjuk el azok gyümölcseit a magunk számára!
Maradjunk ugyanolyanok győzelemben és veszteségben – akkor nem nevetünk a siker és nem sírunk a kudarc felett.”

…hanem marad a háborítatlan, tükörsima derű és Boldogság: Sat-Chit-Ananda, azaz a Tudatos Létöröm...


Kriya-Yóga: Yogananda - Egy Jógi Önéletrajza (26. fejezet):

"A Krija-Jóga az a tűzszertartás, amelyet oly gyakran dicsér a Gítá. A jógi olyan máglyára veti földi vágyait, amelyet az egyedül való Isten szentelt meg. E tűzszertartásban a múlt és jelen vágyait elemészti az isteni szeretet. A Végső Láng áldozatul kapja gyarló bolondságainkat, s mi megtisztulunk a salaktól. Képletesen szólva, csontjainkról lefoszlik a vágyak húsa, s ezt a karmikus csontvázat a bölcsesség ártalmatlan Napja hófehérre aszalja. Végre megtisztul!
Az igazi jógi, aki óvakodik attól, hogy gondolatait, akaratát és érzéseit hamisan azonosítsa testi vágyaival, aki elméjét egyesíti a gerinc szentélyeinek tudatfölötti erőivel, így abban a világban él, amelyet Isten eltervezett számára. Nem hat rá sem a múlt, sem az emberi esztelenségből fakadó újabb és újabb indíték. Legfőbb vágya beteljesülvén, a Világszellem kimeríthetetlen üdvösségének biztos kikötőjébe ér.
A jóga hatékonyságáról szólván, Krisna a következő szavakkal dicséri a jógit: „A jógi nagyobb, mint a testet fegyelmező aszkéták, még a bölcsesség útját követőknél is nagyobb (dnyána jóga), vagy akik a tettek ösvényét követik (karma jóga). Légy ezért, oh Ardzsuna, jógivá!". (Bhagavad-gítá. 6:46; 66. o.)"
 

BABAJI tanításai:
"Váljunk sikeressé - törekedjünk tökéletességre a munkánkban – igazából ez jelenti a Kriya Yogát"


"Shri BABAJI a hívekhez - 1983
NOVEMBER 10, Hérakhan:

A tény az, hogy a napi rutinotok reggeltől éjszakáig az igazi Kriya Yóga. A reggel és este egyesítése (ami az egész napi munkátok) az igazi Kriya Yóga.
Az egyesítése annak a munkának, ami reggel kezdődik és este fejeződik be az igazi Kriya Yóga. Nem akarom agymosni az embereket; ők már eleve agymosva lettek! Azok, akik az agymosást csinálják maguknak, nem értik a Kriya és a Yóga (egyesülés) jelentését. Nincs a Kriya Yógához fogható dolog.
Minden cselekedet ezen a világon, beleértve az evést és ivást is, Kriya Yóga. Az emésztő folyamatok a testedben Kriya. Az a folyamat, ami egyesít bármely két vagy több dolgot, az Kriya Yóga.
A világ embereit összezavarják a többiek. Tedd a saját dolgodat tökéletesen, HALADJ!
HALADJ ELŐRE! Az a Kriya Yóga, az a Karma Yóga - csak ezzel a felfogással tudsz fejlődni. Tökéletesség a munkában Kriya Yóga.



Az összes tudós aki ebben a világban tevékenykedik, Kriya Yógi. A koncentrált és meditatív emberek mindannyian Kriya Yógik. Nincs olyan különálló dolog, hogy Kriya Yóga. Az emberek félre lettek vezetve - emberek ezrei és milliói estek ebbe a csapdába. Csak az a Kriya, ami békét és boldogságot és mindenféle jót hoz az embereknek. Jó cselekedeteket tenni Kriya Yóga.
Az Istenimádat (Pudzsa) szintén Kriya Yóga, bármely istenség imádata Kriya Yóga.
Mindannyiótoknak szolgálnia kell az emberiséget, AZ a Kriya Yóga. Az idők most megkövetelik ezt tőletek a világon. Minden nap, minden lehetséges módon tégy jót a többieknek, és tedd őket boldoggá - az a Kriya Yóga. Minden egyénnek és minden országnak szolgálj azzal, amiben hiányt szenved."

 -Teachings of Babaji

Igazság - Egyszerűség - Szeretet

2008.08.12. 22:38 Ajey


BABAJI Tanítása

Mahendra Maharaj nagyon találóan írja le Babaji tanításmódját, amikor a Daksinamurti Stotrát idézi, amiben egy magyarázat van, hogy a Szádguru állandóan tisztítja a tanuló összes kétségét; magában a csendben. Babaji sosem tart előadást, mégcsak nem is bátorít rá, vagy vesz részt a társalgásokban. Ritkán bár, de magyaráz szóval, illletve mentális átvitellel tisztítva a hívei kétségeit. Azok számára, akiknek nem volt lehetőségük olyan spirituális szintre jutni, különleges helyzeteket hoz létre a mindennapi életükben, olyan módon, hogy a hívő maga szerzi meg a válaszokat és megoldásokat a különböző kérdéseire. Azonnal megkapja a választ telepatikusan, vagy a Babaji által teremtett helyzeten keresztül. Babaji így mutatja meg mindenkinek az elme óriási erejét.

Az alapvető elv, amit Babaji tanított, az az, hogyha áldást és boldogságot akarunk kapni, nagyon lényeges az elmét irányítani. A mentális erő a legfelsőbb erő a teremtésben. Még a teremtés is egyedül Szádasíva mentális erejéből indult ki. A Szankiya Yógik ezt az elme-erőt a prakritinek (természet) tulajdonítják, ami egyenlő a Sívások Shaktijával. Ilyen módon, aki teljes irányítással rendelkezik az elme fölött, lehetőséget kap maga az egész teremtés fölötti irányításra. Egy ilyen személy a Legfelsőbb Isten, aki különböző nevekről ismert, mint Szádasíva, Purusha, Ádi Brahma, stb. A Yógik és Sziddhák (természetfölötti erőre szert tett emberek) csak részleges hatalommal bírnak elméjük fölött. A képzést, ami az elme fölötti hatalom fejlesztéséhez szükséges, Manasza Yógának nevezte Babaji.

Babaji Lahiri Mahasayán keresztül terjesztette a Kriya Yóga technikáját, ami az emberi test olyan fokú irányítása, hogy pl. az elhaló sejtek megfiatalítása. Mahendra Maharádzson keresztül terjesztette a Manasza Yóga technikáját, a mentális erő tudományát és uralmát. Ezért elméletileg, ha valaki tökéletesíti magának mind a Kriya Yógát mind pedig a Manasza Yógát, az fel tud elmelkedni egy Felsőbbrendű Istenné.
A legegyszerűbb út a Manasza Yóga megértéséhez, és gyakorlásához az követni a Mahendra Maharádzs által adott instrukciókat. Az alapvető előkövetelmény a Manasza Yóga követéséhez a "Shradha", azaz a hit. Az embernek kell hogy legyen hite a Gurujában. Épp mint ahogy van hite az orvosában, hogy meg fogja gyógyítani, az embernek kell lenni hitének a Guruja által mutatott útban, hogy spirituális eredményt érjen el. A hit után jön a "Sadhana", azaz a gyakorlat. Ez a gyakorlat ugyancsak két alapvető folyamatra bomlik, mint a "Sahana" azaz a tolerancia és "Sumirana" azaz az emlékezés. A Sahana nem csak a toleranciát, hanem a türelmességet és a kitartást is magában foglalja. Pont ahogy a hallgatónak át kell mennie különböző vizsgákon, mielőtt végre megkapja a diplomát az egyetemen, a Guru is különböző fokú teszteket ad minden szakaszon. Ezek a tesztek nem csak fizikaiak, hanem mentálisak is lesznek, nem csak materialista, hanem spirituális is. Az egyénnek rendelkeznie kell a toleranciával és a kitartással, hogy átmenjen mindezen teszten. Ahogy 15 évbe telik megszerezni egy egyetemi diplomát, az egyénnek türelemre van szüksége, hogy rendületlenül gyakorolja a Guru által előírt rendszert.

A Sahaná-val együtt az egyénnek szintén gyakorolnia kell a Sumiraná-t is a Manasza Yóga folyamatán belül. Sumirana, "emlékezés" azt jelenti, hogy emlékezés Rá, a Gurura, minden időben. A folyamatos Rá emlékezéssel és a Rá gondolással az egyén ki tudja fejleszteni a Vele való telepatikus kapcsolatot, ahol válaszokat kaphat közvetlenül Tőle. Ezzel a folyamatos emlékezés gyakorlásával az egyén egója megsemmisül. Ahogy az egó meghalt, az egyén szoros kapcsolatot tud fejleszteni a rendszerrel, ami a lélek Ébredéséhez vezet. Ezt a folyamatot "Ön-Megvalósításnak" is hívják. Ha már egyszer a teljes önmegvalósítás bekövetkezett, a kötődések testét érő hatások, mint pl. boldogság, bánat, nevetés és harag el fognak tűnni, beleolvadva az Üdvbe (ananda).

Hogy a Sumarina ezen módszerét illusztrálja, Babaji Sukadéva példáját említi. Sukadéva egy született yógi volt, és az összes tudománynak mestere. Ő volt Vyásza fia, aki pedig a Mahabarata és az összes Purána szerzője. Sukadéva már 9 éves kora előtt elsajátította az összes szentírást. Egyszer, amikor már elég büszke volt magára, az apja elárulta, hogy még tőle is nagyobb a Király Dzsanaka.
Hogy utánajárjon az igazságnak, Sukadéva Dzsanaka Királyságába ment, és megfigyelte Dzsanaka Király életmódját, stb. Mivel hogy nem tudott különbséget tenni ő és a többi király között, Sukadéva közvetlenül megkérdezte Dzsanaka Királyt az ő nagysága felől. Válaszképpen Dzsanaka Király megkérte Sukadévát, hogy vigyen a fején egy vízzel teli kancsót körbe a városban. Az egyetlen feltétel, amit kikötött az volt, hogy séta közben egyetlen csepp víznek sem szabad kicsurrannia a korsóból. Különben a fejét véteti.

 

Sukadéva kínos pontossággal követte Dzsanaka Király utasításait, majd visszatért hozzá. Dzsanaka Király udvariasan kérdezte a szentet, hogy merre jártak a gondolatai a séta közben, amire Sukadéva azt válaszolta, hogy olyannyira félt a Királytól, hogy az elméjét mindvégig a kancsóra koncentrálta, nehogy kicsurranjon egy csepp se. Aztán Dzsanaka rámutatott, hogy pont ahogy Sukadéva koncentrálta az elméjét miközben az utcákon áthaladt, ő is koncentrálva tartja az elméjét Istenen, azon túl, hogy külsőleg egy szokásos király összes kötelességét elvégzi. A Szumiraná ezen gyakorlata tette őt naggyá.


Ezen két gyakorlatmódszer elősegítésére némi elme-tréning is szükséges. Ezen elmetréning alapvetően függ a napi életviteltől. Az életvitel az, hogy kövessük a 'Satya', 'Saralata' és 'Prema' elveket, ami az Igazság, Egyszerűség és Szeretet. Mahendra Maharádzs úgy magyarázza az igazságot, hogy "Bármit is gondoljon az elme, a hangnak ki kell fejeznie, és az érzékeknek azt cselekednie." A megfelelő összehangolása a három erőnek úgymint a gondolat, beszéd és cselekvés, jelenti az igazságot.

Egyszerűen a természetes élet "Egyszerűséghez" vezet, csak a valódi igazság elrejtése az, ami bonyolult életet eredményez. Emiatt a bonyolult életmód miatt lesz valaki nyomorult és bánatos.
Ezért az igazság útjának követésével az ember könnyen egyszerűvé válik. Hogy egyszerű maradjon, az embernek kell legyen tiszta lelkiismerete és közönbössége az anyagias világ felé. Mohóság és harag nem tud kéz-a-kézben menni az egyszer
űséggel. Hogy egyszerű életet folytasson, az embernek önkéntes szegénységet kell gyakorolnia. Egy egyszerű élet vezetésével, egyszerű szokásokkal és egyszerű kinézettel minden szenvedés és mohóság elkerülhető.
A szeretetnek odaadás az alapja. Az Upanisadoknak megfelelően a Szeretet Ratival (a Szeretet Isten feleségével) összekapcsolódva csak fizikai szeretethez vezet. Mindazonáltal, ha ugyanaz a szeretet csakis a Legfelsőbbhöz, azaz Istenhez vonzódik, akkor odaadássá válik. Amíg az akaraterő irányítja az igazságot és a fizikai erőt, az egyszerűség, a szív ereje irányítja a szeretetet és az odaadást.
A "Satya", "Saralata" és "Prema" gyakorlásával az elme, a test, valamint a szív érzéseinek irányítása is elérhetővé válik. Ha ezekkel az irányításokkal valaki a Szadhánát és a Szumiránát gyakorolja, akkor képes lesz irányítani az elme erejét, így eléri a Legfelsőbbet. Ez örömteli és tartalmas élethez vezet az anyagi világban.



A Szumirána gyakorlásának segítéséhez Babaji különböző mantrákat adott a követőknek. A közös mantra az "Óm Namá Siváya", ami a legegyszerűbb alakjában azt jelenti, tisztelet az Úr Sívának. Ezt a mantrát Múla Mantrának hívják a Hindu szövegek. A Síva szónak Szanszkritül több jelentése van. Síva azt jelenti, az aki boldogságot ad. Ilyen módon ez a szó bármely Istenre utalhat, és szintén bármely dologra, ami boldogságot ad. Ezért mivel ez a mantra utalásként alkalmazható bármely Istenre, így Múla Mantrává válik (az alap mantrává). Síva Isten az egyik a Hindu Mitológia alap triójából, úgymint Brahma, Visnu és Síva. Ahol Brahma a teremtés Ura, Visnu a fenntartás Ura és Síva a pusztítás Ura. Ezt a triót pedig az Úr Száda Síva teremtette, aki a Legfelsőbb Úr. A kifejezés Száda Síva azt jelenti, az, aki örökké boldogságot ad.
A Puránák szintén elmagyarázzák, hogy ezen mantra recitálása gyorsan meghoz minden hasznot és jót. Babadzsi kirtán alkalmain a mantra recitálása alakítja a fő programot. Néha ráveszi a híveket, hogy egész éjjel is recitálják folyamatosan. A fentiek ezért így Babadzsi Tanításainak legjavát jelentik. Ezekkel az alapeszközökkel bárki elérhet bármit amit akar, mint ahogy egy művész is ki tud alakítani bármilyen képet, amit akar az ő eszközeinek segítségével.

ÓM NAMÁ SIVÁYA

Fenntartható Fejlődés

2008.08.19. 22:52 Ajey

“Life must be a preparation for a transformation to an other dimension!”
– Shpongle: Nothing Lasts (~50:00)
“A mantra és a meditáció gyakorlásán keresztül képesek vagyunk egy olyan dimenziót bevinni életünkbe, amely teljesen közömbös a külsődleges veszteségekkel és nyereségekkel szemben. “ - Szvamí Véda Bháratí


A Halálra való folyamatos felkészülés szükségessége

"A jóga a legősibb folyamatos rendszer, mely az önkéntes fizikai és mentális önuralommal, s a módosult tudatállapotokkal foglalkozik. A jóga pszichológiájában központi helyet foglal el az az elmélet, miszerint több különböző létezési szint van, és mindegyik képes megfigyelni és ellenőrizni az alatta lévőt. Számos ilyen szint létezik a mindennapi gondolkodás síkján túl. A jóga és meditáció munkája és játéka e magasabb szintek szisztematikus felfedezése, fejlesztése és a velük való kísérletezés.

Amikor létrehozol egy űrhajót, a fém és a gépezet átalakul űrhajóvá, és ez a változás az emberi intelligencia hatására megy végbe. Amikor képes vagy felkapcsolni vagy lekapcsolni a villanyt, a világítás a ti leleményességetek hatására fejlődött ekkorát. De te, emberi lény, te milyen fejlődésen mentél keresztül az elmúlt ötezer évben? Ha egyedül maradnál egy sivatagban vagy egy hegyi barlangban, minden anyagi támasz nélkül, bármiféle külső dolog nélkül, amire támaszkodhatnál, vagy amelyre rávetíthetnéd tudattalan tartalmaidat, ha ott állnál teljesen meztelenül, magányban és csendben, mit tudnál kezdeni a te 180 centiméteres testeddel? Vajon miben tudnád felülmúlni az ötezer évvel ezelőtti embert? Jobban ellenőrzöd érzékeidet? Képes vagy-e bölcsességed használatával elterelni ellenfeled figyelmét, megváltoztatni konfliktust kereső hajlamát, háborús gondolatait békéssé alakítván? Jobban uralod-e a haragod, mint az ötezer évvel ezelőtti ember? Ki tudod-e hozni magad a depresszióból anélkül, hogy ötven dollárt fizetnél óránként egy másik embernek? Le tudod-e lassítani a lélegzeted, és így meghosszabbítani az életedet? Képes vagy-e belsőleg erősebbé tenni az emésztésedet, vagy lehetővé tenni az életet adó oxygén hatékonyabb felszívódását a szervezetedben? Képes vagy-e akaratoddal létrehozni tested belsejéből az ellenszereket azokra a mérgekre és szennyeződésekre, amelyekben a saját terméketek, a civilizáció részesít téged? Végül, ismered-e és meg tudsz-e maradni saját, örökké tiszta, örökké bölcs és örökké szabad természetedben anélkül, hogy izgatottá válnál a külső impulzusoktól?
Ezek azok a dolgok, amiket a jógik képesek megtenni. Az ő útjuk az emberi faj valódi fejlődéséhez vezetnek, miközben ti a házak, hajók, vonatok, valamint a kő és a fém egyéb formáinak fejlődése felé tartotok. Ezek a testi kényelmünkhöz szükségesek, de nem feltétlenül hatnak csillapítóan az elme számára, amint azt a modern civilizációban mind gyakrabban előforduló mentális zavarok tanúsítják.
A meditáló ember saját belső személyiségében mélyed el, nem pedig a testi kényelem eszközeiben. A modern ember megváltoztatja környezetét, a meditáló inkább saját személyiségét változtatja, hogy idomuljon környezetéhez, és hasznot húzzon belőle. A modern ember szobája hőmérsékletét, a jógi saját testének hőmérsékletét változtatja, hogy alkalmazkodjon a szobához.” - Szvamí Véda Bháratí
 

“A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada azt a hasznos figyelmeztetést hozta el a Nyugatnak, hogy a mi magasan aktivizált és egyoldalú kultúránk olyan krízissel került szembe, amely önmegsemmisítéssel végződhet, mert nélkülözi egy hiteles metafizikai tudat belső mélységét. E mélység nélkül erkölcsi és politikai kijelentéseink nem többek puszta szavaknál.” – Thomas Merton


  

E = mc²

OM NAMA SIVAY!

 

“Amikor a Bhagavad Gitat olvasom, azt kérdezem magamtól, hogyan teremtette Isten az univerzumot. Minden más feleslegesnek tűnik.” – Albert Einstein

"Tudtuk, a világ nem lesz már ugyanaz. Néhány ember nevetett... Néhány ember sírt... A legtöbb ember csendben volt. Egy sorra emlékeztem a Hindu szentírásból, a Bhagavad Gitából; Visnu próbálja meggyőzni a herceget, hogy tegye a kötelességét, és hogy benyomással legyen rá, felveszi a többkarú formáját, és azt mondja, "Most halállá változom, világok elpusztítójává." Azt hiszem, így vagy úgy mindannyian ugyanazt gondoltuk" - Dr. J. Robert Oppenheimer, az atombomba "atyja"


Einstein
életének utolsó napjaiban úgy érezte, hogy egész életét elvesztegette.

Valaki megkérdezte tőle:
- Mi szeretnél lenni, ha újra születnél?
Azt válaszolta:
- Soha többé nem lennék tudós. Inkább lennék vízvezetékszerelő, de tudós soha többé nem lennék. Befejeztem!
Az utolsó napokban Istenről, az élet végső értelméről, a misztériumok misztériumáról elmélkedett, és így szólt:

"Minél inkább behatoltam a létezés legmélyebb titkába, annál inkább úgy éreztem, hogy a titok örökkévaló, végtelen és határtalan. Minél többet tudtam, annál kevésbé voltam biztos a tudásomban." - Albert Einstein

Ugyanezt a felismerő hatást kelti az OM NAMA SIVAYA belső ismétlése. Próbáljuk ki nyugodtan… Vagy akár idegesen! Aggodalom közepette, lehangoltan vagy depresszióban - a mantra megvéd és felemel.

"Ebben a korban Síva szent nevének éneklése a leghasznosabb."

Síva azt jelenti, hogy a Legtisztább, az Érintetlen. Rajta és benne meditálva mi is megtisztulunk a tudatlanság okozta nem kívánt anyagi szennyeződésektől.
 

"Bizonyítékok vannak az írásokban arra, hogy egy hatalmas Gautam Rishi volt az, aki az atomenergiát megalkotta, és egyértelműen kijelentette, hogy az egyetlen dolog, ami le tudja győzni azt az atom- vagy a hidrogénenergiát, az maga az Om Nama Sivay mantra."

– Haidakhan Babaji,

aki a legnagyobb Kriya Yógi, a legnagyobb kettősségek; mint a Kelet és a Nyugat, Tudomány és Művészet, Ember és Isten összekötője. Ő Babaji, az emberiség Atyja és Oltalmazója, egy Avatár: az Úr, a Legfelsőbb Irányító közvetlen emberi megnyilvánulása. 
 

Végülis Ki Az Isten Ez A Babaji Egyáltalán?

2008.08.26. 23:32 Ajey

 

Ez a történet emellett egy könyvről is szól, melynek címe: ॐ नम: िशवाय. "Ez nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyű katasztrófát megelőzően egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla.

A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó.

Valószínűleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriásikiadóhivatalainak gondozásában - bár a földlakók ezekről se hallottak.

Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztően sikeres is: Népszerűbb, mint a Mennyei Házi Mindentudó, jobban fogy, mint a Hatvanhárom További Figura Súlytalanság Esetére című illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombakéntrobbanó trilógiája: a Hol Tévedett Isten, a Még Néhány Isten Legsúlyosabb Tévedéseiből, és a Végülis ki Az Isten Ez Az Isten Egyáltalán?"

- Douglas Adams: Galaxis Útikalauz Stopposoknak

 

Ő Senki, és Semmi! Ha vki/vmi lenne, akkor már e világhoz tartozna. A világot Ő tartja fenn, de mégis független tőle. Csodálatoss! :)

Nem is köthető konkrétan 1 vagy több testhez, vagy megjelenési formához, bár vannak ilyenek, és azok nem különböznek Tőle: pl. Babaji, Krisna, Arunácsala (ez 1 hegy:). Ő egyszerre személyes, és személytelen: Óm Namá Siváya. A neve és a hangja is Ő.

Istennek nincsen formája, de Ő Szeretetként mindannyiunkban Jelen van. Isteni Fénye Örökké sugároz bennünk, csak az egónk húzza rá a függönyt.

DeHá'stennek van annyira trükkös, intelligens és kegyes; hogy időről-időre külsőleg is megjelenik, és segít lerántani a leplet:

 

HÉRAKAN - 1981. OKTÓBER  23.

"Október 23-án Babaji összehívott egy Általános Találkozót, amin 44 nyugati hívő vett részt, és néhány indiai a barlangnál, Herakhan Vishwa Mahadhamban. Babaji felkérte Shastriji-t és Lok Pal-t, hogy beszéljenek. Shastriji Babaji áldásaival nyitotta meg a találkozót és gratulált a jelenlévőknek, mert elég szerencsések voltak, hogy csatlakozhattak a Királyi Palota Találkozóhoz, amiket az Úr Síva tartott régen a Kailash Hegynél. Azzal folytatta, hogy Babaji legnagyobb lílája/csodája (Isten tevékenysége emberi formában), hogy jelen van Herakhanban, és az egész világon,  minden részecskében, élőben és élettelenben egyaránt.
Bármikor, ha a világ halálos problémákkal szembesül, az Úr emberi inkarnációt ölt, és eljön, hogy teljesítse az emberiség szükségeit és vágyait. Bár mikor az Úr emberi formában jön, kevesen ismerik föl Őt. Ugyanez volt Rámával és Krisnával, Krisztussal és Mohameddel. Csak azok számára lesz ismert, akiknek az Úr fel kívánja fedni magát. Megérzést kelt az elménkben."

  -Teachings of Babaji
 

Babaji legelőször Lahiri Mahasayának jelent meg fénytestben, akinek átadta a Kriya Yóga tudományát. Lahiri Mahasaya egyszerre volt Guru és dolgozó, családos ember. Élete így elsőszámú példaként szolgált a külső-belső (keleti-nyugati) tevékenységek Istennek szentelésére. Ő tanította Sri Yuktéswárt, aki pedig Paramahamsza Yogananda mestere volt. Yogananda elhozta a tudományt a nyugatnak, valamint Babaji hírével is megajándékozta a világot. Könyvében, az "Egy Jógi Önéletrajzában" részletesen ír Róla, az emberiség Örök Mesteréről.


Babaji Haidakhandi eljövetele meg lett jövendölve - mind az ősi szentiratokban, mind pedig a 20. században élő indiai szent, Mahendra Baba vagy Mahendra Maharaj prédikációja, jóslata által.

Kisfiúként, mihelyst kijött a középiskolából, Mahendra Baba találkozott Babajival, egy korábbi emberi formájával, aki yógikus tudást tanított neki hat nap hat éjszakán keresztül. Miután Babaji elhagyta, Mahendra Baba nem tudta, ki volt ő, vagy hol találná meg újra. Csak húsz vagy több év keresés és várakozás után vonzódott vissza a Kumaon-hegyekbe, ahol Babaji újra megjelent neki, egy távoli ashram zárt szobájában.

Babajinak ezen hús-vér megjelenése után Mahendra Baba, Babaji utasítására egy misszióba kezdett, hogy Shri Babaji emberi formájú visszatérését előkészítse. Sok éven keresztül ment Indiában, azt hirdetve, hogy Babaji vissza fog térni átformálni a világot, az emberek szívének és elméjének megváltoztatásával. Leírást adott Babaji leendő kinézetéről, beleértve a sebeket a jobb lábán és a bal kezén; azt mondta, Babaji 1970-ben fog jönni. Mahendra Baba felújított régi ashramokat és templomokat, épített újakat, és előkészítette az áldozati szolgálatot amiket most használnak Shri Babaji hívei. 

Sok ateista Haidakhan Baba hű követőjévé vált, miután kapcsolatba léptek Vele. Maharaj prédikációja beváltotta a jóslatot Haidakhan Baba emberi formájú újra-megjelenéséről. Jagdamba Istennő áldása és irányítása alatt Mahendra Maharadzs írt egy pár könyvet Babaji filozófiájáról és tevékenységéről. Ezen könyvek közül a legfontosabb a "Divya Kathamrit", ami ugyanabban a stílusban íródottm mint a tradícionális Puránák.

Ebben a könyvben le van írva, hogy adta fel magát minden Isten az Úr Sadashivá-nak, és kérte Őt, hogy menjen a világba megvédeni a jót és az igazságot. Végül Sadashiva beleegyezik, és Babajiként megjelenik a világban. Világbéli tettei ebben a könyvben lettek megjósolva. Ma Babaji minden jelenlegi cselekvése nagyon erősen összefügg azzal, amit Mahendra Maharaj leírt. Más könyvekben Mahendra Maharaj a filozófiai gondolatokat magyarázta, nagyon magas színvonalon, és valaki anélkül, hogy megértette volna a Védák és az Upanisadok végtelen jelentését, nehezen foghatja föl Mahendra Maharaj írásainak teljes értelmét. Mahendra Maharaj végül 1969-ben lépett a Mahasamadhi-ba. Mikor a testét a felvonulással a hamvasztáshoz vitték, hívők ezrei hullatták könnyeiket. Akkor a test keze magától felemelkedett, és megáldotta a hívőket. Erre a látványra még most is sokan emlékeznek Vrindavánban.

 

HÉRAKAN - 1981. JÚLIUS 3.

"Babaji nyomatékosította, hogy elérkezett az ideje, hogy a világ tudomására hozzák a jelenlétét, és az üzenetét az Igazság, Egyszerűség és Szeretetről. Azt mondta, egy bizottság lesz létrehozva hogy terjesszék az Ő szavát az egész világon. Babaji különösen Kínát, Oroszországot és Koreát említette, ahol az Ő szavát terjeszteni kell. Azt mondta, mindenkinek el kell vállalni ezt a munkát.
Babaji azt mondta, hogy az emberek nem értették meg hogy Ő megoldotta India táplálék problémáját, mióta megjött, és hogy egy hatalmas változás fog bekövetkezni a világban. A Mahabarata (az Úr Krisna kora) és a Ramayana (az Úr Ráma korábbi kora) ideje alatt voltak háborúk, amik napokig tartottak, de most a változás egy nap alatt fog bekövetkezni.
Babaji azt mondta, mostmár készen áll a Forradalomra, és hogy az nemsokára jönni fog."

 -Teachings of Babaji


Tehát nemsokára ítéletnap (MahaKranti), aztméxerintem megérjük, és ezexerint hástennek nem ítélethét, esetleg hónap, hanem télleg csak 1napos lesz a buli, tüzijátékkal együtt, tűzszekerekkel az égen, meg minden... yó műsor lesz, a pattogatott kukorica meg feltehetőleg magától fog kipattogni a kezünkben.

Ámde ne keseredjünk el, hanem inkább idézzük fel Krisna és Arjuna párbeszédét közvetlenül a Harc előtt, és emlékezzünk: aki ismétli Isten Szent Nevét (Óm Namá Siváy), így magától meghajlik Őelőtte teljes szívből, az nem lesz meghajlítva, sőt védelmet nyer! Atomtámadás ellen is véd! :-)

Addig pedig: gyakoroljuk életünkben az Igazságot, az Egyszerűséget és a Szeretetet, valamint dolgozzunk egymásért és osszuk meg a javainkat! Ez az igazi Kommunizmus :)

Dolgozzunk serényen Isten dicsőségére, az Óm Namá Siváy-t ismételve! KARMA-YÓGA!!!

Ez a szummája a legfőbb tudománynak: a legősibb (min. 5000 éves) Védikus tudományoknak is ez az esszenciája, meg a legújabbnak is. Ebben magként a Kelet is benne van, meg a nyugat is virágként (habár húsevő, igaz).

Egyébként újabban kimutatták, hogy a gondolatoknak is mérhető energiájuk van, meg rezgésszámuk. 500 dollcsiért már olyan 'gondolatolvasó' sisakot kapsz, hogy tudod vele irányítani a játékos karakteredet! De ez még semmi, bemérték, hogy a legkisebb rezgésszámú gondolatérzés a bűntudat! - a legmagasabb mexerintem az "Óm Namá Siváy"... :-) (Ehhez nem is kell tudomány, magad is kipróbálhatod, hogyan semlegesíti pl. a rosszkedvedet!)

Kimutatták, hogy ezeknek a rezgéseknek hatásuk van a környezetünkre: a víz csodálatos módon gyémánt-szerűen kristályosodik ki fagyasztáskor, ha pozitív gondolatokkal illetjük. (Videó 07:15) A növénykék kiszáradnak és elpusztulnak, hogyha offenzívan bánunk velük. Ezek mostmár tudományos bizonyítékok. Mi lehet vajon akkor szerinted az emberi kapcsolatoknál??

Óm Namá Siváy! Ez az egész annyira egyértelmű... Szinte papíron le lehet vezetni!

A Kumbha-Mélán, ami az az Indiai ünnepség, amikor 12 évente összegyűlnek a szent emberek milliói a Gangesz parjtán, olyan mérhetetlenül nagy az össz felfelé áramló energia, hogy a folyó egy helyütt visszafelé folyik!!! (Videó 02:16)


Óm Namá Siváya!

A Tibeti éneklőtálakat, amelyeknek gyönyörűszép transzcendentális hangjuk van, már nem csak meditációhoz és zenéhez használják a keletiek; hanem már nyugaton is (és már Magyarországon is!), kórházakban rehabilitációs célokra! Hatására könnyen helyreáll a test és a lélek harmóniája.

Óm Namá Siváya! :)

A sejtközi kommunikáció is az energiarezgések elvén működik. Műszerrel meg tudják már mérni, ha egy szerv vagy testrész sejtje rosszul rezeg. Ilyenkor a Tibeti tálak harmonizáló rezgésével átitatva elsajátíthatják a helyes működést. A betegségek mindig alacsony rezgésszámon nyomulnak, míg a különösen élettel teli dolgok rendkívül magasan!

Óm Namá Siváya!

Fontos ez pl. a táplálkozásban is. Ha igazán Élni akarunk és egészségesen, akkor friss, lédús és tápláló ennivalókat együnk! Amik nem a természetből nyerik a rezgésüket, hanem pl. a vegyi üzemből, a vágóhídról, azok rossz hatással vannak a testre, az elmére és a szívre, vegyük észre. Táplálkozás közben is emlékezzünk mindig az Óm Namá Siváy-ra!!!

A jövő legújabb hulláma már nem technológiai lesz, hanem holisztikus!

Előkészületben van egy új kor; a Vaskor után az Aranykor!

(Csak előtte még egy atomvillanásnyi MahaKranti,
nem lényeg.... :)

Most készíti elő Babaji a Spirituális Kort!!!


Óm Namá Siváya!!! :))))))

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden cselekvés, tárgy vagy műalkotás rendelkezik egyfajta hatásenergiával! A Szentírások olvasása közben érezhetjük ezt a bensőséges, hihetetlenül sugárzó és mély, inspiráló erőt. Ez a hatás figyelhető meg minden emelkedett szövegnél és Isteni kinyilatkoztatásnál. Yantránál*, Tantránál és Mantránál… Mind arra valók, hogy megnyissák belső energiaforrásunkat. Eszközök, amik segítenek életünkben, segítenek elérni céljainkat.

Az ÓM NAMÁ SIVÁYA a legtökéletesebb eszköz, mert nincsen súlya és mindenhová magunkkal vihetjük. Még a halálba is… :)
 

"Bárcsak mindenki rájönne, hogy az önmegvalósításnak létezik egy pontos, tudományos technikája, amellyel legyőzhető minden emberi szenvedés."
- Yogananda


Az ÓM NAMÁ SIVÁYA tanulmányozása elvezet a meditáció tudományának megértéséig, megismeréséig, és gyakorlásának képességéig. “Amikor a meditáló léte belsőbb szintjeinek mélyére hatol, feltárva belső életének ismeretlen dimenzióit, akkor szüksége van egy szisztematikus és tudományos módszerre, mely képes elvezetni őt a tapasztalás következő szintjére. Ezután képes túljutni a tudattalan elme összes rétegén és megerősíteni magát saját alapvető természetében. Szvámi Véda Bháratí a “Mantra és meditáció” című könyvében kifejti, hogy a világ összes spirituális tradíciója használ egy szótagot, egy hangot, egy szót vagy egy mantrának hívott szókapcsolatot, méghozzá abból a célból, hogy az ember, mint egy hídon, átkeljen rajta az illúziók ingoványán, és segítségével az élet túlpartja felé haladjon.” – Szvámi Ráma

Az ÓM NAMÁ SIVÁYA egy olyan eszköz, ami fogja a kezünket és elvezet Istenhez. A létforrásunkhoz. Ahhoz az apához- anyához, akitől tényleg származunk, így 100%-ban ismer és szeret minket. Aki szüleinxülője is. Mert ott minden Ő. Még mi is… :)

 

(18:57) Mentálisan szenteld nekem minden tettedet! A Legfelsőbb Célodként láss Engem. Emeld Felém értelmed minden ítélőképességét. Így szeretettel olvaszd Belém szíved minden érzését!

(18:58) Belém olvadt szívvel, az Én kegyemből minden akadályon túljuthatsz. Ha viszont az egó bármi (sóvárgó) gondolata miatt nem figyelsz Rám teljes hódolattal (az Én tudatomat a tiédbe olvasztva), (úgy) ismét le leszel dobva a saját pusztulásodba.

- The Essence of Bhagavad Gita, explained by Paramahamsa Yogananda



Az ÓM NAMÁ SIVÁYÁ-ra, azaz az Úr nevére való emlékezéssel (japa) az elménket Őrá szegezzük, mivel az Úr neve az Úr maga. A kettő közt nincs különbség. Így ez jelenti a fent említett legtökéletesebb eggyéolvadást, ami végül gyorsan felszabadít és elvezet minket Istenhez.

 

HÉRAKÁN, 1981. SZEPTEMBER 14.

Babaji megnyitotta az általános találkozót mondván, hogyha valakinek van valamilyen baja vagy problémája, beszélhet. Számos kérdés következett, melyeket Babaji megválaszolt:
 


Kérdés: Mi a leggyorsabb módja Isten megismerésének?

Válasz: Japa.


Ez végülis elég konkrétül hangzik! Nem marad más hátra tehát, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége!!! :)))
 


Kérdés: Az Óm Namá Siváyá-t lassan jobb ismételni, vagy inkább gyorsan?

Válasz: Csináld gyorsan!


 -Teachings of Babaji

 

 

 

VÉGE :)

ÓM NAMÁ SIVÁYA

 

 

 

 

"A Galaxis Külső Keleti Peremének néhány liberálisabb civilizációja számára a GALAXIS Útikalauz már kiszorította a hatalmas Encyclopaedia Galacticát, s egyedül tölti be az összes tudás és bölcsesség tárházának szerepét, mert noha sok benne a hézag, és tele van kétes, de legalábbis üvöltően pontatlan adattal, két fontos vonatkozásban felülmúlja kevésbé szárnyaló elődjét. Egyrészt némileg olcsóbb. Másrészt borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve: "

ॐ नम: िशवाय

 

ॐ नम: िशवाय

2008.09.02. 23:35 Ajey

नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय

नम: िशवाय

नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय नम: िशवाय -->

In Search of Babaji: "Elmegyunk Kashmirba" :-)

2008.09.15. 14:46 Ajey

OM NAMA SIVAY!!!

Fú, na igen, végre egy érdekes "blog"!!! :-)))

Most olvastam vissza és visszafelé, Keletről!

Kashmirból!!! :-) (Igen, hál'Istennek ins'Allah kijuthattam Indiába! YEA :)

Álomból a Valóságba...

Ez Teremtés, nem? De. :-)

Méghozzá folyamatos Teremtés, Fenntartás, Pusztítás - A, U, M = OM.
( + NAMAH SHIVAYA a 'Teljesség Kedvéért'... ;)

Szóval érdekes ez az "Isten Blogja"... mert kipattant ugye egy magból (ÓM NAMÁ SIVÁY), Felfutott, Kivirágzott (elmondta a magáét), majd Meghalt, és most hullajtja a levelét...!

...éééés??? ennyi? nem! most először vissza(felé) olvasva látom, a Termése újabb MAGOT rejt magában! (In Search of Babaji)

a vége szép virág lett, de a lénye(ge) az eleje. a magja. egy kijelentés, a szó.

az összes többi túl bonyolult; elmúlik... (az emlékezetedben) ragadd meg a tömör és erőteljes magot: ÓM NAMÁ SIVÁY!
és vesd Te is termőtalajra... a többit meg az értelem áldotati tüzébe (KriyaYoga), amiből termőföld lesz + energia...

...hát nem csodálatos?

hát igen, ilyen az élet.... :-) ami mexületik, elpusztul... alapot teremt vmi másnak.
kalandok, érzelmek, gondolatok, emberi kapcsolatok, minden! { BEGIN; PRINT "HelloWorld!" END; }

:-)))

 ...éééés??? MAG!
menet közben Új Ember, új Lehetőség születik!
(csókolom... :)

A-U-M = CSODA = ISTEN = OM NAMA SIVAYA


Kijutottam Indiába :)

 

U.i.: amúgy ma tudtam meg egy muszlimtól Kashmir egész Isteni történelmét... szerintem nem véletlen, hogy az árvíz miatt ide el kellett keverednem... :) Elmesélte töviről hegyire: itt született a Hinduizmus! ez a földkerekség isteni szépségű helye volt a bölcsője! Azóta innen már szerte-szét áradt és szakadozott követhetetlenül sokfélévé és soxínűvé. (A szúfizmus legelőször szintén itt öltött testet.) A hely a Mahabharata idejében (tod, Védák, stb.), 5000 évvel ezelőtt Isteni Krisnai jelentősséggel bírt...

Később itt írkálták azokat a Védikus Asztrológiai krónikákat, amik tartalmazták minden egyes mexületett ember sorsát: múltját és jövőjét. (Valahonnan rémlik tán, google:"Nádi Asztrológia", v vmi iesmi...) Jövőre nézve bizonytalan jóslatokat tartalmaztak ezek az iratok, de visszafelé az összes felmenőkön keresztül a legelső földi emberekig (tod kb. mint ahogy a Bibliában féloldal semmitmondó név, hogy kikinekakie vissza egészen ÁdámÉváig).

Szóval ezek mentek akkoriban... egészen addig a kombinatorikai robbanáspontig :) amikor már mindenki a városban ezzel kellett foglalkozzon, nehogymár a világon vki kimaradjon a szaknévsorból... :)))

Elhalványodott az eredeti vallás, és eeeekkor jöttek a mi kis barátaink, a dicső Dzsihádosok, ins Allah!!! :-) Na azóta muszlim Kashmir 85%-a... :-))) A hit újra lángra kapott és felerősödött. Ezért hallom most is este a szobámból, hogy az 1millió SriNagari muszlim egyszerre hangosan Ramadánozik, mint milliónyi hitfarkas telihold idején.

Hát mit mondjak... van egy feelingje! :)))

Biztosis, hogy még a holtak is feltámadnak, pláne az alvó lélek!

 

Arról meg hogy milyen is a hely vizualizációja valójában, írjon inkább helyettem Yogananda! :))) Yééééa!!!
(1: lusta vagyok áradozni, folyton bizonygatva, hogy ez nem túlzás;
2: nemrég esett le, hogy Ő, mint JézusKrisztus 2 is járt itt,
sőőőt, juteszembe: állítólag őrizgetnek itt 1 valószínűsíthető példányt J.K. testéből!!!
de csak ezért ne jöjjetek ilyen messzire, mert gyanus, h. élőben meg ott nyomul BP-en ;) 

Egy jógi önéletrajza
Szerző: Paramahansza Jogananda
"21. FEJEZET
Elmegyünk Kasmírba 

Vidám várakozás ült a levegőben, amikor Kasmír középső területei felé közeledtünk. Lótuszt nevelő, paradicsomi tavak, úszó kertek, tarkabarka, baldachinos lakóhajók, a sokhidas Dzshélam-folyó és virággal borított mezők suhantak el mellettünk a Himalája hegykaréjának gyűrűjében.

Magas, hívogató fasoron keresztül jutottunk be Srínagarba. Egy kétemeletes fogadóban vettünk ki szobákat, amely a fenséges hegyekre nézett. Folyóvíz nem volt, egy közeli kútról hordtuk a vizet. A nyári időjárás mindenesetre igen kellemesnek ígérkezett, meleg nappalaival és hűvös estéivel.

Elzarándokoltunk a város ősi, Szvámi Sankara emlékének szentelt templomába. A hegytetőn álló remetelakra pillantva, amely merészen magasodott az égbolt háttere előtt, eksztázisba estem. Lelki szemeim előtt megjelent egy hegycsúcsra épült lak egy távoli országban; Sankara magas temploma azzá az épületté alakult át látomásomban, amelyben évekkel később megalapítottam Amerikában az Önmegvalósítás Közösségét. (Amikor először jártam Los Angelesben, s megláttam a nagy építményt a Mount Washington gerincén, azonnal ráismertem kasmíri és egyebütt is rám köszöntő látomásaimból.) [...]

Több kirándulást is tettünk sikárán. Ezek a piros, hímzett baldachinnal árnyékolt kis hajók [sikárák] a Dal-tó bonyolult csatornahálózatát járják, amely vízi pókhálóként szövi be a tájat. Bámulatosak itt a rönkökből és földből tapasztott úszó kertek. Első pillantásra az ember alig hisz a szemének, hogy kerti vetemény és dinnye teremhet a hatalmas vízfelület közepén. Időről időre megpillantottunk egy parasztot, aki épp átvontatta földjét a sokujjú tavon, amelyet nem volt hajlandó a szárazföldre telepíteni.

A teraszos völgy valóságos földi Paradicsom. Kasmír úrnőnek hegy a koronája, tó a virágfüzére, virág a cipellője. Később, miután sok országot bejártam, megértettem, miért nevezik e tájat a földgolyó egyik legszebb vidékének. Rendre fellelni itt a Svájci Alpok, a skóciai Loch Lomond és a szépséges angol tavak varázsát. A Kasmírban járó amerikai utazót sok minden emlékezteti Alaszka és a denveri Pikes Peak kopár fenségére.

Ami a tájak közti szépségversenyt illeti, jómagam az első díjat vagy a nagyszerű kilátást nyújtó Xochimilcónak adnám Mexikóban - ahol a hegyek és a nyárfák vízi ösvények sokaságában tükröződnek, játékos halak suhannak itt tova -, vagy Kasmír tavainak, amelyeket szépséges szüzekként őriznek a Himalája zord magaslatai. Ez a két vidék tetszik emlékeim szerint a földteke két legvarázslatosabb helyének." -Paramahansa Yogananda

U.i.2.: nem hosszú ez egy kicsit utóiratnak? :)

U.i.3.: "voltál már úgy...? hogy nem tudtad, ébren vagy-e, vagy álmodsz?"

U.i.4.: "The Matrix has You!!!"

Khm :)
END.


Khm-khm :)
Just follow the white rabbit...


Khm-khm-khm :)
OM NAMAH SHIVAYA!!!

repeat
            OM NAMAH SHIVAYA!!!
while true;

OM NAMAH SHIVAYA!!!
(...while IT IS True!!!)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

arnold 2008.10.01. 10:39:30

vááááááááááááááá. ISTEN ISTEN! nem tudom szavakkal kifejezni....veszettűl vágyok utánad :D
Whte true :D:D nagyon ötletes :DD meg az utalás Chrisre xD najó, olvasom tovább, haladok feljebb.

CSÓK!!!!

In Search of Babaji: "Minden Ut Egyedi!" :)

2008.09.17. 10:27 Ajey

Jobb is, hogy inkabb Yogananda mondta el helyettem a hely kulonlegesseget, mert en inkabb csak komolytalankodok :) a lehetetlen feladat vegett:

(Mindenesetre azert folytatom, mert ugy tunik, ez a kulso/belso kaland nagyon is ide:mindenkire tartozik...! Masreszt a lustabbaknak megsporolok egy utat ;) De halistennek ez nem igaz, mert "Minden Ut Egyedi!" :)

Szoval toxerencsesen Ramadankor erkeztem, ahol sotetedestol a muszlim varos olyan hangosan imadkoztak, mint ezer-meg-ezer kedves kis qtyus a holdhoz :) Forro nap utan a huvos ejjel ez a kellemes kis harmonikus 'hangzavar' millio meh durozsolasava szelidult, aztan a hanggal mantraztam en is, mikozben magamba olvasztottam/lelegeztem a hely hangulatat es soxinu varazsat, a 2szintu viragteraszos tarkabarka hazacska kedvesen berendezett szobajaban;

"Kashmir-takarok kozt pilledve,
Yogananda Kashmiri meseibol
olvastam almot a szememre!
Ez volt az elso este." -Shanti

 

 


Masnap csakis viragoskerteket latogattunk vegig! Hihetetlen kilatasokkal es a vilag osszes letezo tarkabarka viraganak Kashmir-muveszi kertdizajnjatol Gul Baba az osszer Turbejevel egyutt megfutamodna. Az egyik helyen eppen egy csodaszep dalolo Kashmiri-kislanyt "forgattak" :) Az 1km²-nyi kert latvanyat hatulrol egy 1km magas 'sziklahegyfalvonulat' tamogatja, ami felkorbefutja a fel-Balaton nagysagu csoda kategorias Dál-tavat, ami pedig elolrol tamogatja a 'korpanoramaviziot'. Ez a to meg azert vicces, mert emberek ezrei laknak rajta lebego vetemenyes-viragoskertestul a lakohajoikon, van rajta tobb 'falu', Kashmir-piac, fuszerekkel, varazsselyemsalakkal, uszo arammal, Internettel meg Hotelnegyedekkel :)

Ma este epp rakerdeztem a hazigazdat, hogy nem-e ebbol a tobol mertek a levest, amit szinten Dál-nak hivnak! :) Persze nem, mert se selyemkendo, sem ember nem uszkalt benne, csak a sok finom zolcseg... Apropo zolcseg: mar 2 napja olyan hazimezzel etetnek (meg jo, hogy rakerdeztem, milyennel :), ami a Zaphron es Marijuana mezokrol szarmazik! :))) Erdemes tudni, h. ez utobbi oly gyakori (meg az utcakon is) errefele, mint otthon a parlagfu. A haz Babaja (szent ember, aki nem 1 hanem legalabb 80 eves) mar rogton a 2. nap 24 karatos Kashmiri csokival, chai-jal es Hablibablival kinalt a muskatliteraszos kerti verandan, Ramadan teliholdjanak fenyenel es imainak kisereteben. Allah ahbar, es jo a humorerzeke.

No mindegy, viccet, meset, felreteve (mert meg nem hiszitek el ;), ma 1 tobb, mint 7000 (hetezer) eves Siva-templomban voltunk. Ez még a Pándavák (tod, Ajrunáék a Bhagavad Gitából) húzták fel a Mahabarata idejében. Na leesett? Van vkinek emleke azokrol az idokrol?? ...amikor meg torire jartunk? legalabb? :) Vajon a magyarok a fejlodes mely lepcsofordulojaban jatszadoztak meg akkoriban? Bar a masik elmelet szerint meg az is lehet, hogy mi epitettuk!!) Komcsira, allitolag 1 napimado, uralkodo torzs voltunk itt errefele, akik belso Azsia fele vandoroltak (google: Hindu-hun szarmazaselmelet)...


 

Oke, mostmar telleg csak ennyi a mesebol!) Tudjatok, milyen emberek elnek ott? A Himalayai Shiva templom volgyeben? Tok viccesek voltak!

 
A Cigany nepcsoport!!! :))) Itt is utaljak oket!) Pont ugyanugy elnek, mint otthon, es nem adtak chai-teat a piszkok! Odaiveltem az egyik szakadekba, mire odajon az egyik, hogy 8 rupee! Hat majdnem oda is kexeltem. A rohogestol persze :) (8 Rs = 32 Ft!!!) Hannehueskeggyelmar :) Aztan revanskent megiscsak lehuztuk oket 3 csesze ingyen-chai-jal!!! (Mosmer, kiskoromban egyszer ok is elszaladtak a fagyimmal! :)

Szoval szegenyek genetikailag is erre a sorsra/karmara vannak kodolva :) Csak itt, natur kornyezetukben mindossze a "szeretnivaloan-hulyek" kategoriaba tartoznak :)

Aztan fentrol dzsippel visszafele jovet, a minden-dimenzioban sok-kilometeres Himalaya-volgyben annyit integettem csak nekik, mint meg osszesen eddig mindenkinek :) Mexerencse, hogy keznel volt a kezem, mert a sok-sok-sok kis hegyiovis, hegyiiskolas (de leginkabb hegyipasztor) kisgyerkoc vegig az ut menten kicsattano boldogsaggal udvozolgetett! A ciganylanyoxepek voltak, de szemmel lathatolag leneztek a lecsoszurke nyugati-divatomat!!! :)

Ja, meg azt elfelejtettem mondani, hogy az elso flakon vizemet 15 Rupiert vettem, de a tobbi 3-at mar ebbol a sebescsobogasu bovizu sziklas hegyikristalyfolyobol meritettem! :)

Pont itt ultem :) ...ezalatt ket tehenke is atmereszkedett azon a keskeny hidon!

Bocs a sok meseviccert, de most oan kis butasagokat telleg nem irhatok, mint pl. epp most varrja az egyik (tobb szaz eves csaladi hagyomanyt koveto) Kashmiri szabomester az egesz vilagon becseskincsnexamito Kashmiri ingjeimet a sajat mereteimbol... :) meg a vegen mar senki sem fog hinni nekem, mikor azt mondom, hogy lattam az Istent :) Mondom neki "mivanabba, hogy a vilag osszes minden tajarol jonnek ertekes megrendeleseid? Az en draga anyukam is varrono, neki is voltak cigany szomszedai, csak epp nem Kashmirban szuletett..." :))) Na mind1, viccet felreteve, kuldok is ezekbol 1 parat nektek, mert meg a vegen nem fog nekem hinni senki! :)

Foleg, hogy fenykepekkel sajnos nem tudom alatamasztani az ittletemet, mindannyiunk nagy banatara, mert sajnos a repteresek porrazuztak, azota nem ad kepet. De en adok majd azert az utazasiirodas havercsavo gyujtemenyebol, akinek eladtam a laptopom (24 darab helyi kisiskolas nagy oromere)... :)

Huhh, kimaradt valami?... :) Abban biztos vagyok!!! :)

Udv Kashmirbol, (ez amugy 1 pesti KV-haz neve :)
SHANTI

(azt jelenti, legy nyugodt)

 

U.i.: Igen, hallottam, hogy 5 pokolgepet robbantottak Delhiben aznap delutan, hogy onnan elroppentem (raadasul en is jartam azokon a helyeken (raadasul csak azert jottem el onnan, mert kb. maradni is annyi penz lett volna (ameg lemegy az arviz:) :) :), szoval feltsetek is ezerrel! Puszilok mindenkit!!!

OM NAMA SIVAY
(azt jelenti; mexerencse, hogy one Isten :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

arnold 2008.10.01. 10:58:50

remelem a nevetesem, es a kozben kifacsarodo konnyeimet meghallottad, mert biza feléd irányítottam, oda lefele balra tőlem kb 60fokra, a bolygó másik fele irányába :)

still hihetetlen... KABBEE :D
örül+CSÓK

In Search of Babaji: "Na itt a kert..."

2008.09.17. 12:50 Ajey


Na itt a Kert! de mitol hullamzik?? (kattints ra es megtudod :)
A nevem itt azt jelenti, "az, aki nagyon-nagyon kulonleges"...
Ayem a Friik, Ayem Yuniik - ahogy YoungerBrother mondana... :)

Ma van az elso Nap nelkuli napom, pulcsival, ez mar az otthoni oszi korulmenyeket idezi. Raadasul talaltam egy zold kotel-darabkat is a reggeli kenyeremben! :) Ez mar mindenkepp jelent valamit... Ugy erzem magam, mint 1 rayzfilmben, olyan egyszeruek es igaziak(!) itt az emberek, mint az ovisok. Mindent akarnak es ram akarnak sozni mindenfelet...

Ra kell fokuszalnom, mi az, amit akarok, es ki kell valogatnom a nem kivant koteldarabkakat az itteni kalandokbol!
+
Vegeznem kell a szamomra eloirt kotelessegeket! :)
(Krishna ajanlasaval)

Gyana Yoga + Karma Yoga :)
Ez a tudatos figyelem (megkulonboztetes) yogaja es a tudatos cselekves (jotett) yogaja!
(eees, A.J.C. is ezt reklamozza!)

(rejtely +fejtve, szoftver frissitve, szintet lepve, nap kisutve... :)

OM NAMA SIVAY!!!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

arnold 2008.10.01. 11:09:41

hat, mar a cimen szakadtam a rohogestol :D
najo, egyszeruen rosszul érzem magam h nem beszélhetek élőben veled, mármint nem hangon keresztűl, hanem face2face, p2p :) annyi mindent...ahhh....

:) csók

In Search of Babaji: "Inner Search of Babaji"

2008.09.18. 12:30 Ajey

OM NAMA SIVAY!

Ujabb orulet! :) A tegnapi "Videk Legfinomabb Vacsoraja" utan, ami olyan finom, sok, & csipos volt, hogy meg most is erzem; egy joideig nem birtam megmozdulni. Elkezdtem hat olvasni Yogananda (!) Bhagavad Gita-jat: "The Essence of the Bhagavad Gita". Habar a konyv Yogananda kommentjeit tartalmazza a vilag legosibb szentirasahoz, amit igy meg a vilag legmodernebb embere is megert (pl. En:), es bar O mar 50 eve nem (itt) el, ez a konyv megiscsak most lett kiadva. Swami Kriyananda, emlekezete es szoros kapcsolata alapjan Gurujaval, Yoganandaval, mindossze 3 honap alatt galvanizalta monumentalis kristallya a tudast, ami sokaxerint korszakunk legjelentosebb spiritualis konyve lett. Yogananda sajat szavaival: "a konyv emberek millioit fogja elvezetni vissza Istenhez! Nem ezreket, milliokat, ezt lattam!"


The Essence

No mindegy is, nem ezt akartam mondani, hanem hogy velem mi tortent - hat reggel, miutan felkeltem (ami ropke 1 ora volt, annyira lusta vtam), (meg csipett a leves:), hogy erot vegyek magamon, elkezdtem probalgatni az olvasott Kriya Yoga technikat spekelve a japa (mantra) Kriya Yogaval. Ritka lecson ment, az elejen szinte lehetetlennek tunt. Amugy vicces, kb. olyan, mint egy Forma 1-es pilotanak csont nelkul vegigmenni az optimalis iven. Az osszes gondolatot (mint tobbi versenyzot) elhagyva, vegul celba erni, ahol csakis az OM NAMA SIVAYA gyozedelmes tudata el, mint az Egyeduli Letezo! Na mind1, szoval kvazi lehetetlen ugye. Mindenesetre en csapattam ezerrel az elmem almos-csuszos palyajan. Namondommindegy, jobban megy majd Herakanban...

Aztan (mint utolag kiderult) megis oan yol sikerult, hogy nem birtam utana felallni. Ugy ereztem magam, mint aki be van rugva. Mint egy rozsaszin heliumos lufi. Lebegtem le az emeletrol, es ugy szedultem, mint Ozoran a ringlispilen :))) Tettem egy kort a hazban, hogy mindenkit udvozoljek kicsattano boldogsagomban, es mindenkivel jot rohogtem! :))) Ugy tunik, sikerult is tovabb passzolnom nehany kobkilovatt felkondenzalt tularado elet-energy-t, amit meg most is erzek!!!

Remelem kitart meg a lehuzos piacon... ;)

OM NAMA SIVAY!
 

U.i.: akit erdekel a konyv (angolul), kuldje el a nevet + cimet ide: krisnaloka@gmail.com!

LAVYA,
SHANTI

OM NAMA SIVAY!

In Search of Babaji: "Ya Allah, Ins Allah!" :)

2008.09.19. 10:02 Ajey

"Isten szemében nincsenek kedvencek. Habár -fura ezt mondani- az Ő törvénye valahogy mégiscsak kedvez azoknak, akik határozottan keresik Őt. A komoly keresőxámára a kozmosz olyan, mint egy hanxer membránja. Rezonál a tudatosságával és nagy mértékben fokozza az erejét. Egy ilyen lélexámára csodák igenis történnek, bár sosem az édesen szentimentális, mosolygósan támogató módon, ahogy sok ortodox hívő képzeli."

Paramahamsa Yogananda - The Essence of the Bhagavad Gita

Igen, megtaláltam az ééértékes magyar ééékezeteket!!! :) Amúgy szerintem ez a Kashmiri dizájn nem is oan sokkal jobb, mint a yókis magyar Matyóhímzés! :) Értékes, és gazdag a mi országunk. Kelethez képest pénzileg, nyugathoz meg mélységileg, szépségileg!!! Különösképpen pedig a lány-lények tekintetében... ;)

Úgyhogy ne sóvárogjatok nagyon más hazáért/házáért, én sem azért jöttem el! Semmiképp sem menekvésképp.

Csak azért mondom, mert többen írtátok, hogy jönni fogtok! :) Hozzám hasonló vektorokkal (és a Mátrix-szal) megáldva... Gyertek :)

Leszek én a felderítőtök... ahogy Norbi mondta :)

"Ami valójában történik, az sokkalinkább olyan, mint ami Kurukshetrán (test = harcmező a Bhagavad Gitában) történt, amikor Krisna (a mindenki szívében jelen-lévő jelenlévő, azaz Felsőlélek) beleegyezett, hogy Arjuna (az Ember) fogathajtója legyen; azzal a feltétellel, hogy Ő maga nem fog aktívan részt venni a csatában. Arjuna boldogan elfogadta ezt a feltételt, mert helyesen felismerte, hogy aktív vagy sem, de Krisna puszta jelen-léte garantálhatja valahogy a végén a győzelmet. De még mennyire, hogy végül ez történt! És ez az, ami történik a privát "Kurukshetrai háborúban" minden egyénen belül."

Paramahamsa Yogananda - The Essence of the Bhagavad Gita

"ÓM NAMÁ SIVÁY - ezzel a mantrával megnyersz minden csatát." - Herakhan Babaji

Egyébként Swami Kriyananda meglátása szerint (aki Yogananda tanítványa és az idézett könyv társszerzője), Krisna = Babaji és Arjuna = Yogananda.

Yogananda Gurujának a Gurujának a Guruja Babaji (aki pedig előző életében Krisna volt).

Egyébként Az sem lehet más, akiről A.J. Christian, mint 'czimborájáról' tesz gyakorta említést; hogy már idestova 6000 éve éldegél a Himaláya lábánál... :)

Mikor rátaláltak, már 3000 éve meditált 1 barlangban, majd hirtelen özönleni kezdtek hozzá az emberek a világ minden tájáról: így született HÉRAKÁN.

Namármost, oda megyek én, épp Őhozzá.

Ya Allah, Ins Allah!

Hare Krisna!

ÓM NAMÁ SIVÁY!

In Search of Babaji: "Vitalmean"

2008.09.19. 11:42 Ajey

A hideg zuhany hideg reggel azért jó, mert az ember megtanulja nem azonosítani magát a testével :) de amúgy még zuhany sincs, csak két csap, amiből az 1ik nemműxik :)
Biztosan hallottatok már a fájdalomtestről, ami akkor aktivizálódik, mikor panaszkodunk, sírunk-rívunk, fájdalmat okozunk egymásnak. És ez ilyenkor nem csak aktivizálódik, hanem növexik! Bizony, ez az Egó ("sátán"/maya/illúzió) eszköze. A szenvedés arra jó, hogy megtudjuk, ettől többek is lehetünk, és vágyjunk arra az állapotra.

Mondok 1 yó tippet/trükköt/technikát fájdalmas esetekre: ÓM NAMÁ SIVÁY! :) Ha érzelmi/testi fájdalom ér, ismételd ezt, mert automatikusan elválaszt a fájdalomtesttől és összeköt az eredendő, sebezhetetlen, igazi Önmagaddal! Próbáld ki! Ne hagyd átverni magad ismét a "mindentudó" egóddal, hogy ez baromság, csak próbáld ki!

A gondolati hangrezgések az idegpályákon kifelé áramló energiát

In Search of Babaji: Chilianaula

2008.10.01. 07:46 Ajey

Kepekk: http://picasaweb.google.com/krisnaloka/1AnandpuriChilianaula#

Nagyszeruen, fantasztikusan erzem magam itt, bar meg mindig nem Herakanban vagyok... :) Ez Chiliyanaula, ahol a Navaratrit (Shiva fesztival) unneplik minden osszel nem csak a Herakaniak, hanem a vilag minden tajarol jonnek ide. Argentin, Amcsi, sok Europai, fokent Olaszok, Nemetek meg Oroszok, de van itt Filippin, Japan, Arab, sok Indiai, a legjobb haverom Holland, ya meg 1 Izraeli. A lexinesebb, legegyiniesebb tarsasag a Foldon! Mindenki nagyon karakteres (mint a felistenek:)... Csak a lexerencsesebbek jutnak ide ;) akiket Babaji hivott, mert ez itt a vilag legszentebb zarandokhelye. Minden vallasnak ez a kozepe, de kevesen tudjak, mint ahogy kevesen ismertek (el) Jezust is, meg Krisnat meg Buddhat. Kb. 400-an leszunk osszesen. Ketseg kivul ez 1 kis mennyorszag, en is erzem, hogy harapni lehet itt az energiat. Minden nap 4.30-kor kelek, 11-kor fexek, kemeny munkat vegzek, de egyaltalan nem erzek faradtsagot. Karma Yoga - a munkavegzes, mint Aldozat - a kozponti gyakorlat. Neha erzek 'faradtsagot', gyengeseget is, de az, mint utolag kiderult a Ketsegekbol fakad. Miutan ezt elmondta egy Spiritualisan fejlett srac, rogton elmult es kicsattant belolem a jokedv. Tenyleg szoktam "szomoru" is lenni, de ez a boldogsag - szomorusag csak Babaji feny - arnyek jateka (hindiul Liiila), ami letori az egonk rossz reszeit. Itt egesz nap ez megy. Konkretan a napi program:
5.00 - Chandan: a vilag Spiritualisan egyik legfejlettebb "embere", (azaz Muniraji, a Foldunk legesLegBekesebb embere, azaz Babaji=Krisna legjobb tanitvanya!) enekles kozben a homlokunkrol eltorli a negativ karmakat (kamfort es szantalt tesz ra), es kinyitja a harmadixemunket (egy piros ponttal, es rizsszemet tesz ra, ami a lelek tisztasagat jelenti).
6.00 - Havan: tuz aldozat, amikor a bennunk eeego tuzet, lelki energiat, a szivben rejlo Istent tiszteljuk. Ilyenkor a (-) karmaink elegnek, es totalisan kiegyensulyozodunk, a sajat kozeppontunkba, es az univerzum kozeppontjaba kerulunk.
7.00 - Aarti: kozos enekles az (Elpusztithatatlan) templomban, mint az oviban, csak Istennek, hogy gondoskodjon rolunk. Kozos erobol hatalmas energiatolcser formalodik, ami a templomban felfele aramolva a torony tetejen levo haromagu szigonyon at (Trident, ami a koncentracio fegyvere) kijut az univerzumba. Az Isteni energiarezges mint hivoszo, az antennan keresztul kiarad, es eljut minden tiszta szivbe. Igy hivodtam ide en is... :)
Enekles, valamint meditacio kozben ez az energia aramlik egyenenkent is folfele a gerincunkben a csakrakon at a koronacsakraig, ahol a tudatossag kiaradva egyesul az univerzummal, Istennel.
Tehat van kozos meditacio, meg egyeni meditacio is.
8.00 - Karma Yoga: ez a munka, mint Isteni aldozat az elsorendu yoga. E nelkul az ember nem tud fejlodni, egyszeruen lehetetlen. Ezert napi 5 orat ket darabban eros fizikai munkaval aldozunk, mikozben az Om Nama Sivayat enekeljuk. Total jo, mert menet kozben ugy erzed, hogy semmi nehezseg nincs az eletben. OM NAMA SIVAY! :) En konkretan eddig falat festettem Muniraji hazanal, vakolatot szkreccseltem, satrat epitettem az elpusztithatatlan templomnal, Babaji tigrisboret hordoztam, amin meditalt es teritgettem ki a napra, es a legszentebb epuleteket szepitgettem. Igazan szerencses vagyok :) Ez teny.
13.00 - Prasadam: azaz kaya-yoga :) a legfinomabb, Istennek felajanlott eteleket eszem, amik puszta fogyasztasatol mar sok egy ember 'veletlenul' megvilagosodott a tortenelem folyaman. Termeszetesen bananlevelbol preselt eldobhatos talcakon ;)
Kaya utan pihi, chai shop, gift shop, stb. Fenykepzes ezerrel - a huncut kismajmokat, akik sokan vannak es cipoket lopkodnak, a 7 es 8000 meter magas havas hegyeket, ami napi kilatas, a kerteket, amik meg a Kashmiriaktol is varazslatosabbak, a felhoket, amik reggelente alattunk vannak, es estenkent rozsaszinexivarvannyal, es a rozsaszin Himalaya-hegyekkel olyanok, mint a parolgo puncs jegkrem... :) A csodaszep lanyokat, akik olyanok, mint az Isteni szepsegu Draupadi (Sri Laxmi - szerencse Istenno reinkarnacioi), akik szines varazslatos ruhakban es selymekben kozlekednek kozottunk, hol aldast, hol feladatot, hol chai-t es Prasadamot osztva nekunk. Tegnap a Karma-Yoga Gurum megkerdezte, egy lany valo lenne hozzam, miert nem hazasodok... :) Mondom, mert nincs az az Erzesem, es Egyet ertett. Az eredendo eroteljes szexualis energiat itt Kundalini-ve transzformaljuk, ami a gerincen a csakrakon at folfele aramolva vegul az Univerzum Anyjat veszi felesegul... :)
Mindazonaltal az evben 2x, epp most a Navaratri utolso napjan szoktak lenni a hazassagi ceremoniak.
19.00 - Esti Aarti, ami olyan, mint a reggeli, csak masabb... :)
Ilyenkor nem celszeru az Asrambol kimaszkalni, mert tigrisek vannak. Egyik evben kozvetlenul Aarti utan az egyik Yogit meg is ettek.
20.00 - Prasadam.
21.00 - Meditacio
22.00 - Csend, alvas.
Ez a megvilagosodas leghatekonyabb napi strukturaja. Ettol nem letezik hatekonyabb, ezt Babaji adta nekunk...
Igy telnek a napjaim, epp ezt kerestem, es meg is talaltam... :)
 
Minden nap annyira botranyosan egyedi, intenziv es hosszu, hogy a kalandokat meg sem probalom igenyelni hogy leirjam... :)
 
Sok csaladtagomat, haveromat, es korabbi ismerosomet fedezem fel az emberekben, es ok is viszont, ez bizonyara karmikus...! :) Nagyon vicces, h. hianytalanul megvagytok itt mind, ugyhogy igy mindig gondolok ratok! Es bizonyara titeket is eler az adas, mikor 'veletek' beszelgetek... ;)))
A csodasztorikrol meg majd kesobb, ha lesz idom, most megyek bottal orkodni (karma-yoga) :


Bole Baba Ki Jay!
OM NAMA SIVAY :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Norbert 2008.10.01. 10:33:03

Zsir vagy Sanyi! :)

Figyu! Tolle-komform a kurzus? :)

arnold 2008.10.01. 11:49:56

Akkor most Chiliyanaula != Haidakhan? Mert ez úgy néz ki, mintha már 'ott' lennél, mégsem látom sehol ezt a 'címkét' hogy Haidakhan...
Still érdekes, mondjuk a hajam nem vágnám le =D
MEGdo( ö )bb( en )antő

Tigrisek meg nem tudnak fára mászni, úgyhogy...:)

csók!

Norbert 2008.10.02. 05:05:31

Szia Sanyi,

Gondolkodtam a blogba irjam-e amit most irok vagy emailbe, aztan inkabb most ide irom, legfeljebb kiutalnak innen akik olvassak :)

Nem tudtam aludni es motoszkalt a fejemben par dolog.
Eszembe jutott ez a koronacsakra amit irtal es leesett, hogy a kereszteny abrazolasokban a szentek feje folott a gloria is valoszinuleg a nyitott koronacsakra abrazolasa lehet. Erdekes igaz?

A masik: az agykontroll is azert mukodik, mert alvaskozeli allapotban vagy a leginkabb mentes az egotol -igy a legtisztabb allapotban-, ezert tudsz teremteni es alkotni "Isteni uzemmododban". Ez is jo mi?

Csak ugy leirtam, mer ez jutott eszembe :)

Norbert

AnandaPrikash (the Joy of Light) 2008.10.02. 06:41:01

Szeva, Norbee! :)))

Yayde yo, hogy ide irtok.. szerintem is abszolute igaz mindket tapasztalati tenyszeru megallapitas!!
Vicces, hogy ezt irod, mert en PONT ezt a 2 dolgot erzekelem itt a leginkabb!! ->

1) Koronacsakra: az itt tapasztalhato hi-energytol ugy izzik a buram, mint 60W-os TungsRAM 100on... kulonosen Yagna (tuzaldozat) utan! elore szoltak is, hogy az intenziv energia kisebb elme-orvenylest okozhat, hat ugy is ereztem, mintha a elegettek volna az agyam felet, de hastennek a rosszabbikat... :) utana 100%-os papir-erzest(!) tapasztaltam. Alapvetoen erre vagyik minden alkohol- es drogkedvelo, csak nem tud rola! OzoraBackFlash, de sokkal nagyobb mertekben :)

2) Ya, az Agykontroll is akkor mukodik, ha nincs ott az Egod! :) Alvaskozelben, (nyeles kozben :), mantrazas kozben, csodalkozas kozben... :)
Mi itt csak 4-5 orakat alszunk (olyan is van, aki nem alszik!). Ez azzal jar, hogy az ego 'lusta mukodni', vagy nem tudom, de teny, hogy ki van kapcsolva :)))
Lebomlanak a hosszu evek alatt felallitott korlatok, a regi koncepcio-konstrualmanyok, es az elme nyitotta valik minden ujra, amit addig esetleg elutasitott. A gyermeki elvezetu szeretet-teremtes, pl. kezzel festes-eves, szeretetteljes enekles az univerzumnak mind-mind tisztelges Onmagad (rejtett) Nagysaga elott, es emlekeztet a benned jelen levo Istensegre!

Yee, es milyen erdekes, ebbol az egotlan allapotbol kifolyolag itt egyaltalan nincs piszkalodas, askalodas, hanem csak csupa moka kacagas! :)
Ya, es ezaltal nem vesz el az energiank!
No ego -> tobb energia -> megkevesebb ego -> megtobb energia... :)
Nemcsak pozitiv visszacsatolas, hnem lancreakcio is egyben!!!

Ez igy konnyen EgoAtomkatasztrofahoz vezethet :)))


Ya, 3) Szivcsakra! A szentkepeken a mellkasukat is fogjak kemenyen, mintha uranercet reggeliztek volna, ugy sugarzik szerteszet a szeretetfeeling a szivcsakrabol!!! Erzem ezt is intenziven. Mintha kitagult volna az eletelvezetterem az Ashram (es a Fold!) osszes lenyere! LAVYA!!! :)

Tipp: Pliz, Ne utasitsatok el 'szokatlan' dolgokat, plane ne Magatokat!!!

OM NAMA SIVAYA!!!
...mert ez Te vagy ;))

AnandaPrikash (the Joy of Light) 2008.10.02. 06:59:23

Hehhehe ya, a 'kurzus' amugy Tolle-komform-of-'course'! Itt is ismerik es elismerik, a karma-yoga gurum pl. 100% nemesitett Tolle es SzPT keverek!!! ;))

Amugy erdekes, hogy innen minden gurut es tanitast ismernek es elfogadnak. Jezustol kezdve Prabupadan, Yoganandandan, Krisnan, Buddhan, Mozesen at Nu-Age-Tollen keresztul mindenkit! Attol a ponttol ahol tartasz eppen, itt 'konnyeden' tovabb tudsz lepni es (az) Egybe olvadni! :)

('konnyeden' = fel kell adnod mindent, magadat, az elkepzeleseiddel egyutt, mert csakis _Rad_ van szukseg!)

OM NAMA SIVAY!!!
allando valtozas

Norbert 2008.10.02. 10:38:11

Milyen gyakran netezel? Van ott helyben internet lehetoseg?
Mikor mesz tovabb? Egyaltalan tovabbmesz Herakanba?

Norbert 2008.10.02. 10:43:41

Persze, hogy elismerik a tobbi "tanitot", mert ugyanazt nyomjak. De errol mar dumcsiztunk sokat.

Regen az internet meg repulogepek meg egyebek elott, kenytelenek voltak a Fold kulonbozo pontjaira szuletni ilyen alakok, hogy mindenki kapjon a "tudasbol".
Akkoriban lassan terjedt am az info, ha terjedt egyaltalan :)

AnandaPrikash 2008.10.02. 12:50:34

Csooo Arnooold!!! :)))

huuu, lavya!!!

yaya, Chiliyanaula != Haidakhan, de a nep magja egyenlo. Ilyenkor Navaratri fesztivaljan Herakhanbol mindenki ide jon, nem marad ott senki. Itt Babaji elozo testevel tevekenykedett es itt avatta be Lahiri Mahasayat, Babaji legelso 'mezei'emberi tanitvanyat. Rola Yogananda ir, mint a Guruja Gurujarol :)
Szoval itt tortentek a hatalmasnagy tortenelmi beavatasok!!! :) Szoooval... 1kicsit... dobbenet... :))
A MUNDAN, azaz hayvagas is resze a beavatasnak, ilyenkor a koronacsakrabol kinovo univerzummal kapcsolatot tarto kis adatkabelek regi rossz rezgeseinek veget vettett egy, a 80-as evekben Babaji altal beavatott indiai (fu a nevere nem emlexem). Mostmar vesztesegmentesen tok kapcsolodni az Akashara! :)

Ezzel mintegy elvagva a regi kotelekeket, fordulopont keletkezik az eletben. (Egy eletben legalabb egyszer ajanlott ez mindenkinek!)
Tovabba a teljes meghodolast/onatadast jelenti a Guru elott... aki viszont cserebe atveszi rolad a felelosseget, mindaddig, ameg az uton jarsz. Ha letersz, minden megint a nyakadba szakad. Ameg koveted, a felszabadulas konnyed es gyonyorteljes, misztikus utjat elvezed, de miheyst letersz, ujra szenvedsz! Problemak, bonyolultsag, nehezseg, faradtsag, letortseg, 'azeletegykuzdelem'-erzes... stb. nem erzed, hogy fejlodnel, sot egyre inkabb belebonyolodsz a korulmenyekbe, a korulmenyek alarendeltjeve valsz... na?
Ezert fontos a Guru.
Ha esetleg vki nem erzi egy fejlettebb leny kovetesenek szuksegesseget az eletben, az vszinuleg azert van, mert nem szenvedett meg eleget... :)

Bole Baba ki Jay! :)
OM NAMA SIVAY

AnandaPrikash 2008.10.02. 13:18:18

Cso, Norbi!

Itt, Chilinaula-ban (Ranikeht) van Internet, viszont gyakran van aram + viz szunet, de net az van allandoan :) azaz nem az a lexukebb keresztmetszet :)))
ez a heyzet itt Chilianaula-ban, de aztan Herakanban lesz-e net, azt nemtom... :)
Oda kb. 19.-en megyunk tovabb!

"Persze, hogy elismerik a tobbi "tanitot", mert ugyanazt nyomjak. De errol mar dumcsiztunk sokat."
- Persze, ugyanazt nyomjak, de jelentosen mas publikumnak, mas-mas stilusban, es intenzitasszinten. Pl. nem tartom valoszinunek, hogy Echart Tolle eloadasok utan valaki elkezd 360fokban latni, es tavoli dolgokat, esemenyeket erzekelni. Mert az szerintem meg kozelebb all a pszichologiahoz, mint Istenhez. Egy Guru jelenleteben (puszta kozeleben) pl. elofordul, h. hirtelen hihetetlen magassagokba repulsz. Az meg pl. itt mindennapos jelenseg, hogy azt mondod: na oke, felteszem Guruji-nak a kerdeseimet, aztan meg mielott odaernel(!) hirtelen tisztan es vilagosan 'megvalaszolodnak'... ezek ugyanis ketelyek = demonok, amik emesztik az embert nap, mint nap. A Guru pedig szo szerint azt jelenti, ketely/sotetsegoszlato!

Ez a kulonbseg Guru es Tanito kozt.
Esakkor kepzelj el egy Avatar-t! (Babaji)


"Regen az internet meg repulogepek meg egyebek elott, kenytelenek voltak a Fold kulonbozo pontjaira szuletni ilyen alakok, hogy mindenki kapjon a "tudasbol".
Akkoriban lassan terjedt am az info, ha terjedt egyaltalan :) "

Nah, epp ez az, hogy info. Az info csak az agynak kell. Az csak ragogumi. Mit is mond az agy? Hol az info, megtobb info, mi meg az erdekes, ahaaa, naes a kovetkezo? Meg, meg! Meg! Meg! Meg!
Egyik tanitot habzsolod a masik utan... Vegtelen tortenet.
Ezzel szemben a fizikai 'jelen'-let, energiamezo teljesen mas. Sokkal tobb. Latod, hogy ez a valaki valami teljesen mas vilagban mozog. Sokkal otthonosabban, magasabb szinten el, gyokerezik. Nem befolyasolja ot a latszolagos kornyezet, ura sajat maganak. Mikor egyutt elsz egy ilyen elolennyel, szuksegszeruen te is elmelyulsz. Lassan-lassan megvilagosodsz! :)

Norbert 2008.10.02. 15:25:45



Ez a 360 fokban latas, meg tavoli dolgok, esemenyek erzekelese az AK-ban egy ismert es hasznalt dolog, azt tudod-e?
Persze ez is szerintem egy dolog a sok kozul.

Egy alapveto kerdes motoszkal allandoan bennem, amire Sanyi mint elofutar fog valaszolni, nem most, majd, idovel, kesobb persze:
vajon elerheto-e itt, az ami ott?

Gondolom erted a kerdest :)
Erre majd akkor valaszolj ha mar tudod a valaszt.

arnold 2008.10.02. 20:05:24

nagyon örülök, hogy ide írjátok a személyes beszélgetést is! én is így fogok tenni, és ha szabad kérnem, bárki aki idelátogat az írjon ide, hogy mindenki láthassa, mondhatnám kommersz-keletiesen hogy adjátok fel az egótok :) de nem teszem, mert nem vok guru :)
---
Sanyi :) Bármit mondasz/teszel, ne feledd hogy gyökeresen mások vagyunk, ami neked a szabadságot, az másnak a szenvedést adhatja.

Guru dolog tetszik :D de a fene nagy egóm úgyse engedne :D meghogy a fejem kopaszra vágják (gyönyörű rasztáimat =))...ehhe, eszemben nincs =)Tényleg; Ott muszájly levágni mindenkinek? Vannak-e kötelezően előírt szabályok? és ha azokat nem tartja be vki akkor villámot szór rá a jónép? mi a protokoll? :p

Norbit ismerem?!!?

^_^

arnold. 2008.10.02. 20:50:52

ya! juteszembe! majd elfelejtettem. erotikus szex rizsa ide-oda. dugni hogy dugnak? gondolom a lifesttyleos kamionnak nincs checkpointja minden himalayya völgyben :P

vagy sex/gyerek arány 1?:D esetleg birkabél?:)

úgyse hiszem el h mindenki átkonvertálja és kilöveli az űrbe a golyójából feltörekvő energiacsomagokat :D:D

Najo:D a kérdésem alapja komoly! csak én vagyok olyan, mint a soraim. :D

Csók!

AnandaPrikash 2008.10.04. 05:22:17

Hehhehehe, naaagyon oszinte! :))) nem, hat alapvetoen mint a vilagon sehol, itt sem tudjak betartani a total colibatust. Az ashramban persze megprobaljak, de vannak parok is! Az igazsag az, hogy az univerzummal valo szeretkezes sokkal nagyobb elvezet. Ezert egyszeruen nincs ra _szukseg_!!! Mindenki hosszantarto univerzalis orgazmust elvez. Raadasul utana nincs bealvas :) Nem oromperceket kergetunk, hanem orokelvezetet. Az ashram neve eleve AnandPuri = TokeletesElvezet, ebbol mi hianyzik meg? :)

AnandaPrikash 2008.10.04. 06:00:11

Ya, en is dijazom a 'szemelyeskedest', bar lehet noname-be is csapatni (grafologiailag ugy is felismerheto)... :)

A: "Sanyi :) Bármit mondasz/teszel, ne feledd hogy gyökeresen mások vagyunk, ami neked a szabadságot, az másnak a szenvedést adhatja."

Igen, igazad van, bar Egy a mi kozos nevezonk, es sok annak a kozos tobbszorose... :)

Nem kotelezo a Mundan! Mint ahogy villamok sincsenek, max. kihules...

A: "Norbit ismerem?!!?"
Norbi, ismered Arnoldot?? :)
Norbi: yobarat ex-kollega, Arnold: yobarat ex-koll-liga :) Pacsi-puszi-msn... ;)))

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.10.04. 06:25:40

N: "Ez a 360 fokban latas, meg tavoli dolgok, esemenyek erzekelese az AK-ban egy ismert es hasznalt dolog, azt tudod-e?
Persze ez is szerintem egy dolog a sok kozul."

WOW :) Erdekel az algoritmusa, bar nem nagyon vagyom ra. Ezek a 'sziddhik' csak a tudatossag mellektermekei! Ugyanugy hatraltathatnak is, mert ennek is van 1 jo + 1 arnyoldala...

Erre kapasbol tok neked valaszolni: "vajon elerheto-e itt, az ami ott?"
Persze, semmi sem lehetetlen, csak sokkal nehezebben! Egy Aldott helyen / ember mellett kb. vegtelenszer konnyebb es gyorsabb!!! Bar a pokol kivaloan felebreszti a Vagyat, es ha mar kellokeppen fel van tuzelve, eronek erejevel rant ki onnan! (Ahogy a mellekelt abra is mutatja - bocs, de telleg csak magamra tudok hivatkozni, a tobbi csak hazugsag lenne)

OM NAMA SIVAY!!! < - matrix pw.

In Search of Babaji: "AnandPuri = Teljes élvezet"

2008.10.02. 14:11 Ajey

Anandpuri, Chilianaula - PICASA PHOTO ALBUM


View Larger Map

In Search of Babaji: "Srí Alex: Életem lexerencsésebb napja :)"

2008.10.04. 06:55 Ajey

 Sziasztok! :)))

Na már megint én... :) én, Én, ÉN! Hogy fogom Én ezt a sok egót ledolgozni?? :) Az első válasz talán az, h. maga Yogananda mondta, h. vezessünk spigiri-spirituális naplót! Hát akkor én ezen a blogon ezzel folytatnám :) "Kívül már úgy sincs semmi érdekes..." ;) A 2. válasz meg majd benne lesz a napi eseményekben, ha lentebb olvasod...*

Ma van a Navaratri Spirituális Fesztivál 4. napja itt AnandPuriban, Chilianaulában. Ezt a Hérakaniak minden évben itt ünneplik. Az 1ik legnagyobb ünnepség (a Karit(!) is beleértve). 1 hete vagyok itt, és napról-napra 1re töményebb a tapasztalat, intenzívebb az élmény. (((Eddig ez volt a legtökéletesebb napom (Alexerencsésebb (ebben az életemben :)))

 

 


Babaji legközelebbi tanítványa Shri Muniraji, (aki a világ legbékésebb embere egyben) hajnal 5-kor Chandan-t adott a homlokomra, természetes(en Isteni) kézmozdulattal törölte el a negativitást az elmémből és egy piros pöttyel tette a fókuszt a 3. szememre. Igen, ez kiváltság. Szabályos harc megy reggelente Babaji volt szobája előtt, még listára kerülve is. OK. Már ezért megérte reinkarnálódni. :) Rengeteget segített ezt megelőzően a meditáció 4-től az áldozati tűznél, miközben HáreKrisnát és egyebeket énekeltek lágyan, hanxeres kísérettel. Sikerült ellazulnom annyira, hogy Muniraji Jelen-Lététől ezúttal nem zavarodott 'annyira' össze az elmém, és sikerült megőriznem lelki egyensúlyomat. Miután kijöttem, Káli üdvözölt (a vagány Argentin), aki ex-Aids-es(!!!), bíztató hátbaveregetéssel, majd a lépcsőn összeesett valaki, le a virágágyásba. Rögtön mindenki meg akarta menteni, majd hirtelen jól lett, Káli vigyorogva mondta, h. ez pl. Babaji-líla (kis csodák, amik igazolják Babaji folyamatos jelenlétét). Rémülten örültem egyet, majd elmentem Chai-ozni. :)

Aztán elmentem reggeli Aaratire, hogy énekeljek Babajinak. Gyönyörűszép Védikus Mantrákat.

Ilyenkor tulajdonképpen a legbensőbb lényedet, Magadat(!) tiszteled, és ebben segít Babaji, mert Ő a tökéletes Tükör.

Őbenne látod meg az igazi Magadat.

Ő = Te!

 

Éberebb tudatállapottal (ami már eddig is felülmúlta a mexokottakat) az Aartin(mantraéneklős, energiafokozós-harmonizálós vidám reggeli Babaji-tisztelet), az önkifejező, ön-(egó)-feledt hangos közös meditáció tüzébe vetettem a maradék negativitásomat.  Itt is szintén jót tett az ezt megelőző félóra mantrás ellazulás/kiegyensúlyozódás.


Next level. (Itt már alapvetően igencsak ki voltam békülve az életemmel :) Séta közben véletlenül belebotlottam Shri Muniraji szűk körű Havanjába (hajnali tűzáldozat, a legősibb, nem csak 5000 éves, talán örökké létezett (az istenek közt)). Itt Shastriji főpap, aki a Védák megtestesülése (inkarnációja) folyamatosan hadarta a szent mantrákat, mint 1 képzett rapper). Közben virágokat, meg gyümölcsöket áldoztak a tűzbe. Yól nézett ki a kis épület körülötte kis kerttel + pár emberrel (főleg, hogy előzőleg mi festettük ki e szent helyet napsárgára karma-yoga gyanánt). Az egész harmónia... Napfelkeltével! Ráadásul sikerült megfékeznem/transzformálnom a belső tüzemet a mellettem ülő isteni szépségű lány lény eszméletlen kisugárzása miatt. Tapasztalati pont (magyarul T-Spot ;)... Ehettem utána Prasadamot (Isten kayamaradékát, ami hihetetlenül finom, édes krémekből, gyümikből és magvakból áll). Már csupán ettől is szoktak megvilágosodni.

Na ezekután már egész yól voltam, de a nap még csak el se kezdődött! Ahogy surrantam volna kicsit freeestyleozni, Muniraji terasza előtt állókba botlottam, ami pont elég volt ahhoz, hogy 1 kedves Brit srác megkérdezzen: Chai or Coffee? Fúnamondom ez már megint 1 Babaji-líla lesz (folyamatosan segítgetve érzem magam), ugyanis a teraszon Srí MuniRaji Darshanját (együttlét)  kaptam áldásként. Namost ez az együttlét olyannyira nyugtalanítóan felkavaró volt, h. nem győztem a mantrámba kapaszkodni. Elképesztő energia áradt belőle, és folyamatosan úgy éreztem, hogy erősen sodorja az érzelmi + gondolatvilágomat. Tutti, hogy görbíti a téridőkontínumot, komoly, mint egy fénykapu! :))) Totálisan másképp, máshol, furcsán éreztem Tőle magam! Azért valamennyire sikerült megőriznem nyugodtságomat, mégis olyan nehéz volt, mintha kötéltáncolnom kellett volna... És közben a fejem frizbiként húzott, az értelmem/tudatosságom tágult, mint egy hirtelen felfújt héliumos lufi, 5 KáVéval és némi papperral... ;)  Igen pontosan. Miközben Ő 'csak' lazán társalgott és újságot olvasott meg rémhiggadtan telefonált. Aztán egyszercsak távozott a társai kíséretében. Én meg hmm... vettem is utána egy (pár) mélylevegőt, OM NAMA SIVAYA sálat, meg selyemkendőt Anyukámnak.

Nemsokkal utána, miközben emeltszintű tudattal megáldva barátkoztam a világgal; csodálatos, másképp ízlik minden, főleg a tevékenység és az emberek (egy egyszerű cipőfelhúzás is nagy élményt jelentett); elkezdődött a 4. Navaratri Yagna (tűzceremónia). Kicsit szomorú voltam (de még ez is másmilyen érzés (jó!)), mert már a 4. napja nem sikerült feliratkoznom a listára, hogy én is dobhassak a tűzbe (hatalmasnagy kiváltság). Illusztrálom egy próbálkozásomat: izgatottan, kissé akaratosan megkérdeztem az izraeli haveromat (45, exHeroinista(!!!) 20 éve), hogy ki írja a listát. Meglepően választ kaptam: "ne keresd úgy, mert úgyse fogod megtalálni, csak ha eljött az ideje". Hmm. Bizonyára a soxerencseáldás miatt, ahogy kezdődött a ceremónia, 1* csak ott termett előttem. Megkérdeztem. Hely is volt(!). Megkérdezte, melyik ország, mondom Hungary. Erre elismerően összenézett a másik Muniraji-spannal, és csak annyit mondtak: "Hmm, this is a new One!". Majd beírtak, mint Shri(!) Alex :)))

Yagna - Tűzáldozás Munirajival (akit legyeznek)

Az egyórás folyamatos tűzáldozás katartikus volt. Hitfüggő amúgy a mértéke, és vannak mellékhatásai. Shri Muniraji azt mondta, Ő ugyan elvezeti a lovat a folyóhoz, de arra még Ő sem tudja rávenni, hogy igyon. (Ala Szabad Akarat) Mindamellett az áldozás közben semmi, még Ő sem állhat Isten (Babaji) és a szerencsés kiválasztott közé, most közvetlen tapasztalhatjuk meg Őt...

Szerencsére déltől a kaja (meg a bot) mellett meg tudtam emészteni a történteket. Aztán még elmentem Chai-ozni, hogy kérődzhessek is rajta. Aztán meg még hullaként hevertem pár órát. Chai közben viszont találkoztam Kálival (az Argentín, aki amúgy Barney + Bulkáy leülepedett és kikristályosodott keveréke). Elmondta, hogy milyen szerencsés vagyok, ráadásul nyitott elméjű és reflektív (tükörszerű, amiben az igazi magát látja és megfésülködhet a lélek), esélyes a megvilágosodásra, a többi 75% idelátogatóval ellentétben. Aztán hogy miként küzdhetem le ezt a nagy egó-falat(ot), amivel hízlalt, mindjárt kiderül... :) Odahívta a másik argentínt, aki érzékelhetően nagyon kedves, jóakaró, kristálytiszta lény, szinte egó nélkül. Ő emlékeztetett (nem csak infóval, hanem nagy átéléssel/megéléssel, látással!), hogy amit a szem lát, az csak illúzió, és a lelkem nincs még erre felkészülve, de semmi baj, még egy kis karma-yógával letudhatom ezt is, és talán még ebben, vagy a következőben. Zsír. (Hérakanban meg van egy templom, amit Babaji épített, és már a puszta látványa is elég gari a felszabadulásra, ez tény).

Na ezek után aludtam is 4-ig, mert elég nagy terhelést kapott a tudatom. De azért nem erőszakosan. Azt mondja SivaRam (40, a német cimbi), hogy ez általános, ha még nem szokta meg az ember. Izgatottan keltem fel, hogy 4-től hallgathassam a Srimad Bhagavatamot az elpusztíthatatlan templomban Shastriji főpaptól, a testet öltött Védáktól. Iszonyat tudatos, karizmatikus, értelmes és gyönyörteli lény. Hol a szanszkrit szöveget olvasva, hol énekelve/mondókázva adta elő porladó papírról az eredeti szentírás pontos másolatát. Egy másik fordított. Janaka királyról szólt a rész:

Egy nap, miközben a királyi muzsika közben elaludt, furcsát álmodott: azt álmodta, koldus, és az utcákat járja élelemért. Mikor már majdnem éhenhalt, végre talált egy kis maradék eledelt, de két bika egymásnak rontva azt is szétszórta. Janaka felriadt. Összehívott midnenkit, hogy megválaszolják a kérdését, ami nagyon nyomasztotta: melyik a valós? Ez a kiráy Janaka, vagy a koldus Janaka? Senki sem tudta válaszával meggyőzni a királyt, még a bölcs Vyásza sem, így mindenkit tömlöcbe vétetett a kor szokásához híven. Megjött aztán Vyásza fia is, aki nyomorék, hogy megváltsa az apját a válaszával. Nagy gondban volt eközben a nagy király. Mindenki kinevette a szegény nyomorékot, de ő is nevetett. Mindig egy fokkal hangosabban nevették egymást. A fiú ugyanis azt nevette, hogy a sok tudatlan csak a testet látja, és a benne élő hatalmas lelket pedig észre sem veszik. Végül a nagy kérdést is megválaszolta: a két Janaka közül egyik sem valós, csak Az, aki e kettőt Figyeli. Erre a király úgy megelégedett, hogy a fele királyságát is oda akarta adni. A fiú azonban csak azt volt hajlandó elfogadni, ami valóban a Janakáé, aki ezért aztán kész volt a testét is odaadni. De az még mindig csak a földi elemek halmaza, ígyhát kiegyeztek Janaka egójában, ami viszont valóban az övé volt. A király 1 hét meditációba került, majd a fiú visszaadta 1 hét után az egót, de csak megőrzésre. Janaka használhatja, de nem birtokolhatja. Janaka azon nyomban megvilágosodott.
Remélem én is, ha odaadom Babajinak az enyémet, de cserébe mégis használhatom (ragaszkodás nélkül). Na így írok Én. Mint egó Magamról, és így lehet mégis elhordani egótlanul az egóterhemet, az egódícséreteimet! Egyszerűen nem Rólam szólnak. Bhole Baba ki Jay!

Na melyik a valós??? :)

 

 

"...a két Janaka közül egyik sem valós, csak Az, aki e kettőt Figyeli.""

 

Az estimese után az esti Aartin Srí Muniraji Jelen-Létében és az ütemes mantraéneklés közben végül jót révültem, egótlan transzszerű állapotba kerültem... Ez is 1 új élmény volt, így lett tökéletes ez a nap, meg az esti prasadammal, áldásokkal, fröcskölt szenteltvízzel, ránkkent szent illóolajokkal, szent láng-lengetéssel. Ezek mind-mind csodálatos energiával töltöttek el + az érzéssel, hogy nem csak 1 test, hanem Isten vagyok.
Ez van. Ezt kell tapasztalni.

OM NAMA SIVAYA!!! :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.10.05. 08:03:59

Tegnaptól velünk van egy csodaszép Bollywood-i színésznő(!), aki ráadásul India lexebb nője címét viseli! Sőt, talán 2000-ben viláxépe is volt! Úgy tűnik, ő is nagy Babaji-fan :))) Aartin 1ütt énekeltünk, és részesült Srí Muniraji áldásában, hajnali Chandanjában is! :) Tényleg csodaszép, a képek közt csekkolhatjátok (Picasa)... ;)

In Search of Babaji: "Ajay - Abszolút Győzelem :)"

2008.10.08. 07:08 Ajey

AJAY!!!!!! Ádzséy! Yééééa! :)

Srí Srí Muniraji-tól ezt a nevet kaptam! Már nagyon régóta vágytam a Hindi névre, az utsó évben felvetődött bennem több is: Shanti (Béke/Písz), Narayana (Isten univerzális vándorló, zenélő formában), a többit + leszelektáltam, de már ezeket is majdnem. Aztán rám nézett egy már félig megvilágosult :) és ajánlott nekem 1 AnandaPrikash-t (a Fény Élvezete), aminek nagyon megörültem... :-) Áááhhh, nade "Ádzséy"...!!! Botrányjó. Úgy érzem telibetalált! Egyszóval sokáig kerestem a megfelelő nevet, gondban voltam. Vágytam rá, mert egy név megadja az ember igazi identitását, a világgal való kapcsolatát, életvitelét. Gondolj pl. 1 kedvenc művésznévre (bár mostanában nagyon felhígultak, és semmitmondóak lettek). Nekem a 'Prodigy' volt az abszolút kedvenc,  csodazenével + Om namo Narayanenayéval... :) Még Neo is erre pörgött a mátrixklubban :))) Bydaway: Neó - Renbó13! :) A Sztálinszobrok ellen... :)) Megvan? :) Sebay... Tóbiás! Tobzódunk itt a jó nevekben :) Nade "Ajay"..! No comment! Nomen est Omen!!! :-)

Egy német, Manmoan, akivel Muniraji teraszán ülve vártuk tegnap a személyes interjút, 18 évet kellett, hogy várjon a nevére!!! :) A listára kerültek válthattak pár személyes szót Babaji fő tanítványával, aki már felszabadult lélek, és többé nem része a Mátrixnak (legalábbis saját beleegyezése nélkül)... Amúgy Manmoan (a név Krisna egyik tulajdonságát jelenti, az, aki a szívéből emeli föl a gondolatokat) közben elmesélte, hogy megérte várnia, mert a nevének áldásával mély magabiztosságot és kiegyensúlyozott Identitást kapott. (Innentől kezdve már úgy éreztem, mint aki most készül mexületni... :) Meg hogy még nagyon régen tagja volt Magyarországon egy vidéki Ashramnak (aminek a jele 3szög + 5pentagramm :), de már a nevét sem tudja, mert túl elvakultak voltak, így otthagyta, cserébe ezért a kívül-belül ugyanaz, favágó-vízhordó, szeretetteljes és nyitott társaságért, amit maga Mahavatar Babaji hozott létre! Truth, Simplicity, Love az alapja a tanításnak, ami az összes világvallás közös metszete... Ez az őseredeti vallás, az univerzum teremtésétől a pusztulásáig. Sanatana Dharma! Ezért található itt mindenféle ember Krisnától Krisztusig és Krisztiántól Tolléig. :)

OM NAMA SIVAY! :-)

 

Feltettem a kérdéseimet Muniraji-nak, kezdve azzal, hogy mi ez az iszonyat nyomás, zavarodottság, és talajvesztettség(!), amit a jelenlétében oly intenzíven érzek. Aztán persze lágy szeretetteljes pezsgőfürdős lebegéssé forrja ki magát, de ehhez aztán kell 1 yópár mantra... :))) Arra gyanakodtam, h. ez bizony az őt körülvevő irdatlan energiamező, szeretet, mint védőburok, mint tisztítő tűz... De ő csak ennyit mondott gyermekien mosolyogva: "A kezdetekben ez előfordulhat (a nyomás, zavarodottság), de később elmúlik. Nincs jelentősége a dolognak." Valamit nagyon belekódolt, mert azóta nem is érzek ilyesmit... :) Csak pozitívat!

Pár egyéni jellegű kérdés után még megkérdeztem, hogy miújság a folyamatos fizikai jelenlétű Gurummal, mert úgy érzem jól jönne... :) Erre csak azt mondta, megtörténhet, ha vágyom rá. A rezgésével viszont egyértelműen közölte, hogy már folyamatban van! :)

Utsó kérdés: név! Yéa. Erre várnom kellett 1 kerek percet az örökkévalóság tengerében, miközben Ő az ablakon kitekintve vizsgálta a sorsomat / jellegemet. Aztán 1pillanat alatt az univerzumból lematerializálta, kimondta a számomra a világon a legtalálóbb nevet: "Ajey". Persze nem materiális, ugyanúgy spirituális hangzású, mint a mantrák. Egy konkrét szubsztanciát (dolgok / események forrása) jelöl: Győzelem. Mindenek feletti győzelem, mert nem csak Jay, hanem Ajay (kezdet és ok nélküli Jay). Jó kis név, nem igaz?? :) Hát telibetalálta a lénye(ge)met! Sok dolgot sikerre vittem már életem során, voltam győztes sportban, művészetben, tudományban, érzésekben. Test, jobb agyfélteke, bal agyfélteke, szív... :) Remélem ezeknek teljes mértékben ura is leszek, és abszolút győztes az Egóval szemben! (Namostakkor mekkora egoista vagyok...? :)))

Lényegtelen, amég végzem a dolgom, Karma Yoga, ami a legfelsőbb szintű yóga ebben a korban! Srí Muniraji azt mondta, ezt kell tennem, hogy megvilágosodjak... Az "Óm Namá Siváy" ismétlése munka közben összeköt a Legfelsőbbel, és rájövök, hogy igazából minden tökéletesen működik magától... Még az is, hogy ezt az infót továbbpasszolom! :)

Szóval így nézett ki az interjú Srí Munirajival, aki Mahavatar Babaji legjobb tanítványa (mint Lahiri Mahasaya, Yogananda Gurujának a Guruja). Babaji rajtuk keresztül adja át a legtökéletesebb yógát az emberiségnek... Méghozzá napjainkban!!!

Naés hogyan jött össze MuniRaji Babajival...?? :)
Interjú: http://www.babajiashram.org/hua/news/Muniraj.html

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Daffit 2008.10.08. 14:40:06

Hello Ajay!

Üdvözlünk újra köztünk! Rég vártuk már a visszatérésedet! :D

Furcsa voltál először haj és szakál nélkül, nem igazán ugrott be, hogy ki ez a személy :?

Élményedi ránk is hatással van! Kérdésem, hogy más vallásúak vannak é ott, ahol te vagy?

Dave voltam

Norbert 2008.10.09. 10:36:12

Szia Arnold, orulok hog megismerhettelek, aszem az egyik kekturas kepen lattalak is, 20m-rol fenykepezve. Szoval nem ismernelek meg az utcan az tuti :)


Figyu Sanyi!
Az energiakavarodasokat azert erzed, mert a nagyfonoknek sztem minden csakraja nyitva van es dol belole az anyag. Tavaly mikor elmentem egyszer ilyen akupunkturas dofkodesre, utana Anta mondta hogy tiszta furcsa mellettem ulni olyan mintha valamifele energiamezobe kerult volna.
Persze ez "mesterseges" csakranyitas volt, aztan be is csukodott mikor elmult a kezeles hatasa :(

Van egy kerdesem: a nagyfonok mit mondana miert elunk? Az rendben, hogy felfedezzuk ezeket a dolgokat es "felebredunk", ettol mi marha jol erezzuk magunkat meg a kozvetlen kornyezetunk.
Akkor tulajdonkeppen magunkert elunk?

Tudod, jonnek keresztenyek, hogy ilyen szolgalat meg olyan szolgalat, meg elhivas meg ilyesmi.
Ha pici az egom, akkor en magam mar nem vagyok igazan fontos. Ez jo dolog.
De akkor mit csinaljak?Elvezzem azt amive valtam?
Es a tobbiek? Vagy azoknak is csak maguktol nyilik ki a szeme? :))))

Kicsit agymenesszeru lett ez a szoveg, Sanyi talan erti mire gondolok....
Lehet megis privatban kellene?? :))) hmmm......

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.10.09. 11:59:30

Ááá, Cső Dééév!
Drága djermekkori országvilágos czinbim! :)

Jajdejó újra köztetek!!! :) A haj és a test elszáll, de a Szó örökre megmarad! Amúgy semmi bay, csak gyakorlom a 'meghalást'... :)))

Igen, itt mindenféle vallású emberből jelen van legalább 1. Ez persze azért is igaz, mert ahány ember, annyi vallás!!! :) Ez totálisan igaz erre a helyre, nincs 2 ember, akinek pontosan ugyanaz az elképzelése lenne a Létezőről! Ill. még a létezésen is túliról, mert a nemlét is része :))

Teljesen megfoghatatlan, totál megismerhetetlen, úgyhogy esély nincs rá, hogy holmiféle szavakkal, vallásokkal beskatulyázhassuk!!! :)

Épp ezért minden vallás teljesen megfelel, Az tudni fogja, hogy mit keresel... :)))

Hehhehe... Babaji egyik festményén az összes fő világvallás jelképe, szimbóluma szerepel, mintegy kört alkotva. Emberből meg aztán van itt mindenféle... Még gyakorlott exheroinista és exhitetlen is!!! LOL :)
(Na az ő sztorijukat is érdemes lenne megírnom! :)

ÁldásBékességShalOmNamaSiváy!
Ajay

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.10.09. 12:45:03

Csőőő, Norciii!

Fú, örülök, h. itt ismerkedtek! :) CyberAshram :)
Ya, valóban, mindketten voltatok a kéktúrán!

Na igen, a sugárzás! Korábban is hallottam már, hogy a nagy mesterek közelsége igencsak zavarba ejtő lehet... Tuti, h. a mexokott elmekapaszkodókonstuálmányaid fény hatására eltűnnek :)
Aztán amikor már benned is fénylik vmi a qvanagy sötétségben, akkor már felemelő, de a lángot naponta táplálni kell, mert különben igen könnyen kialszik.
Aztán+ ha megerősödött, már mindent brutálisan elemészt. Akkor már te leszel az a spirituális mester, aki körül égnek az egók! :)

Nagyfőnök azt mondja, alapvetően nincs oka a létezésünknek, just 4 fun...! :))) És ez viszont brutálisan a lényeg! Ha nem élvezed, nincs értelme az életednek egész addig, még meg nem találod a boldogságot, így viszont már megint van értelme: megtalálni az Állandó Boldogságot! Hmmm...?! ;)

Sat-Chit-Ananda: Igaz Gyönyörteli Létezés mindennek az alapja és forrása, még a szenvedésnek is... a többi csak Rizsa! :) Nem érdemes másra figyelni, csak erre.

Igen, tdképpen csakis a Viccért élünk! Az élet hosszú-hosszú folyamata is arra a Poénra hasonlít, ami igen mélyről szakad föl benned! :))) Egy szorult helyzetből hirtelen a végtelenségbe... Ugyanez játszódik le pl. orgazmus esetén, vagy bármiféle más testi érzéki élvezet esetén is. Szorultság -> Szabadság..! Mint a péntek esti parti... :))) Ugyanez megy nagyban is. A munka = Áldozat, a jutalom a Felszabadulás... érezted már nem 1*, nem 2*... csak képzeld el Egyszerre Végtelenszer! :))) Úgysem fog sikerülni! ;)

Addig + Karma Yoga,
Work is Worship,
Arbeit macht Frei!!!

OM NAMA SIVAYA! :)))

Daffit 2008.10.09. 14:42:31

Ave!

Mostanában sokat gondolok arra, hogy ez a világ amiben élünk (Itt Mo.-n, de amúgy a "modern" világ), mennyire nyomasztó és felesleges. Küzdünk, hogy több pénzt keressünk, nagyobb és szebb házunk, autónk legyen, jobban elismerjenek a munkahelyen és úgy a nagyvilágban. Mindez persze felesleges, hiszen nagyon rövid időn belül itt fogjuk hagyni és a következő életünkbe semmit nem viszünk ezekből.

Az az élet, amit te most ott folytatsz nagyon inspiráló. Kiváncsi volnék, hogy mi hiányzik a legjobban vagy hiányzik-e valami egyáltalán. Úgy tudom elképzelni a helyet, ahol vagy, mint egy napos őszi délutánon, mikor egy kis forgószél játszadozik a levelekkel. Színes harmóniát alkotnak, a szél testesíti meg az erőt és energiát, mégis így az egész a hatalmas erejével nyugtató és békés.

Na megyek csinálok egy chai teát ;)

Norbert 2008.10.11. 09:22:48

Sanyikam!

Akkor leszel franko, ha mar odaig is eljutsz, hogy megkerdezik hogy hivnak, mire Te megkered a haverjaidat, hogy segitsenek mert nem tudod :))
Mint mikor Mozes felmegy a hegyre a tablakert a csipkebokorbol meg megszolal Isten, es Mozes kerdesere "hogy ki vagy Te?" aszondja, "vagyok aki vagyok".

Indefinit :))

AhamAshmi = Én Az Vagyok... 2008.10.11. 11:04:02

AhamAshmi: I am EveryOne. With and Without Names... No-One and No-Thing so Every/One and Thing... :)

Anandajay (A Ragyogás Élvezője ;)

Ajay 2008.10.14. 05:16:14

Cső Dávid! :)

Hát köszi, most úgy érzem, nem hiányzik semmi... kb. mint mikor a moziban nézek egy tökéletes filmet, és nem kell pisilni. Sőt inkább szinpadi jelenetet játszok... Amúgy érdekes, hogy minden színész meg élsportoló tökéletesen átéli a pillanatot, kvázi megvilágosodottan! Csak az a baj, miután lejönnek, mindig visszaesnek a barmoxintjére. :) Az az igazi kérdés (és a gyakorlat tárgya), hogy hogyan lehet benne maradni...!

Az intenzíven békés életmód és a rendszeres napi programok ezt 100%-osan támogatják!
Egyszerűség + Igazság = Szeretet! és Harmónia... Erre figyeljetek oda Ti is, mert aztán jöhet csak az Igazi Spiritualitás!

Legelőször pont ezt éltem át, mielőtt SríMunirajival találkoztam... India káosza után az egész környék Intenzíven Békés volt, a nap sütött 100-zal egy hatalmas fa zöld lombján keresztül, mögöttem Isteni templom, kis bogarak zümmögtek keringve, és közben MuniRajira várakozva ismerkedtem egy helybéli tanítvánnyal, akivel vidáman élveztük azt amire meg is hívott: egy kis Sabji-t Chájjal... Hmmm... ;)

És csak ezután jött a legjava! :)

Szóval igen, pontosan ahogy mondod, a Békés Erő (is) Abszolút-Yelen-Van..! :)

Shanti ki Jay! :)
Ajay

In Search of Babaji: "YATRA - TérIdőUtazásokk... :-)"

2008.10.11. 14:08 Ajey

YATRA - Kirándulás Szent Helyeken

Yatra after Navaratri

 

Navaratri Vége!

El is ment a nép kb. 4/5-öde, Shakti/Shiva száma, ami együtt egy Bikaerős 9-es. :) Nandi, azaz Shíva Bikája pedig (amit az elpusztíthatatlan templom előtt láthattok) a vallást reprezentálja. Sajnos szegény csak 1 lábon áll manapság, a sötét Káli-Yúgában (ezért sokaxámára kicsit kötéltáncszerű a feeling... :) Viszont a 9 napos felfokozott Sívatűzünnepségtől mindannyian megtisztultunk, összeházasodtunk (uccsó nap a Wedding Ceremony), én spec. 'csak' Ambával, az Univerzum Istennőjével... :) így könnyebben befogadhatjuk a befogadhatatlant!!! :)))

Valmelyik este, az esti éneklős Aarti után Japán zeneművészek játszottak és énekeltek nekünk csodaszép Csend és Babaji-ihlette égi zenemuzsikákat...

 

Yatra 1: Dronaghiri

Tegnap elkirándultunk arra a szent helyre, ahol Lahiri Mahasaya először találkozott Babaji-val! Ahol a FényKristályCsodapalota materializálódott... :)

Varázskastély a Himalájában

"Az a fény ott egy aranypalota ragyogása, amelyet a páratlan Bábádzsí varázsolt ide ma éjszaka. Egyszer a régmúltban vágytál egy ilyen fényes palotára. Mesterünk most teljesíti kívánságodat, hogy megszabadítson a karma legutolsó kötelékeitől.[222] Ebben a pompás palotában kapod meg beavatásodat a krija-jógába ma éjjel. Testvéreid énekeket zengenek majd a köszöntésedre, azon örvendezve, hogy véget ért száműzetésed. Íme!" - Hatalmas palota állt előttünk, vakító színaranyból mesélte tovább Lahiri Mahásaja. - Számtalan ékkő díszítette, s szépséges kertek övezték. Nyugodt vizű medencékben nézegette magát. Az egész együtt páratlanul fenséges látványt nyújtott! A magasba tornyosuló boltíveken nagy gyémánt-, zafír- és smaragdberakások csillogtak-villogtak. Angyali arcú férfiak álldogáltak rubinttal ékesített kapuk előtt... Követtem útitársamat a tágas előcsarnokba. A levegőt betöltötte a tömjén és a rózsa illata, színes lámpák fénye izzott a sötétben. Hívek kis csoportjai üldögéltek a teremben, akadt köztük világos és sötét bőrű. Halkan énekeltek, és meditáltak, belső békéjükbe merülve. Öröm lüktetett a levegőben. „Csak legeltesd a szemed, gyönyörködj a palota remekmívű kincseiben, mivel kizárólag a te tiszteletedre került ide - jegyezte meg vezetőm, megértően figyelve ámuldozásomat. „Testvérem - mondtam -, ennek az építménynek a szépsége minden emberi képzeletet felülmúl. Kérlek, magyarázd meg nekem eredete rejtélyét!" „Szíves-örömest felvilágosítalak - társam sötét tekintetében bölcsesség fénylett. - Nincs semmi megmagyarázhatatlan ebben a materializációban. Az egész mindenség nem más, mint Isten gondolata. Az űrben kerengő Föld is csupán az Ő álma. Minden létezőt Ő teremtett az elméjében, ahogyan álmainkban mi is képesek vagyunk a teremtésre... Az Úr legelőször a Föld ideáját alkotta meg. Aztán létrejött az atomok energiája, majd az anyag. A földi atomok összetömörültek. A molekulákat Isten akarata tartja össze. Amikor Ő visszavonja akaratát, a földi atomok ismét energiává alakulnak át. Az atomenergia pedig visszatér ősforrásához, a tudatossághoz. Ekkor a Föld ideája eltűnik a létezők sorából... Az álmot az álmodó tudattalan gondolata szövögeti. Amikor a gondolatokat ébredéskor visszavonjuk, az álom és elemei szertefoszlanak. Az ember becsukja a szemét, és egy álomteremtést hoz létre, amelyet felébredéskor nehézség nélkül dematerializál. Az ember isteni archetípusos mintákat követ. Ugyanúgy, ha kozmikus öntudatra ébred, minden további nélkül dematerializálni tudja a kozmikus álom mindenségillúzióját... A végtelen, mindent beteljesítő akarattal összhangban Bábádzsí is tetszés szerint párosíthatja az atomokat, hogy azok tetszőleges alakot öltsenek. Ez a hirtelen létrejött palota valóságos, már abban az értelemben, ahogyan a Földet annak mondhatjuk. Bábádzsí a tudatából alkotta meg e gyönyörű lakot, az ő akaratereje tartja össze atomjait, ahogyan Isten akarata a földgolyót... Amikor ez az építmény betöltötte feladatát, Bábádzsí ismét dematerializálja"

- Paramahansa Yogananda: "Egy Jógi Önéletrajza"

Továbbá még a Ramayanában is szerepel a hely (az egyik legjelentősebb Ősi Védikus Eposz), ahonnan Hanumán elhozta az egész hegyet, mert nem tudta, melyik gyógynövény kell onnan... :) Ezek a gyógynövények éjjel világítanak és úgyszólván még a halottat is feltámasztják! Valakinek nagyon kellhetett ott a Harcban... :) Egyébként a Mahabharatai, atomkatasztrófához hasonlítható háborúk, meg ezek nem viccek. Kb. úgy kell elképzelni, h. a ma bányászott uránérc pl. az ősi hatalmas Risik mantraháborúiból maradtak vissza, mint mexilárdult, totál materializálódott energiák. Sugárzó Tudatukkal anno. úgy hasogatták a Földet, meg egymást, mint Songokuék meg Neójék... sapropó ezek a storyboardok, meg a fantasy-k is ezen csaták Akasha-lenyomataiból (Isteni könyvtár/tudattár v. Internet a hullámtérben) származnak! Minden megvan már előre, meg hátra... szép, mi?

Szóval ott voltunk, ahol Hanumán homokozott, meg Babaji-jék játszadoztak a Földdel és Népével... (balra) Én is akasztottam csengőt!

 

Yatra 2

Ma pedig egy másixenthelyen voltunk, egy CsodaGyönyörű temlomban amit kb. hasonlóan kell elképzelni, mint amivel Mahavatar Babaji ajándékozta meg Mr. Lahiri Mahasayát. A fala gyönyörű kőbevésett / festett képekkel, és a Védák szent szövegével van körös-körül kidíszítve, kívül belül pedig az Istenségeket megformázó varázslatos szobrokkal! (legfelső kép)

 Dattatreya

Mire beértem a légi-labirintus-szerű templom belsejébe, a csoportunk már javában zenélt  és énekelt egy teremben. Olyan ütemeket még életemben nem hallottam, amit a mindentudó Shastrijink produkált. (Ő a Védák, az ősi tudomány mexemélyesedése). A dobok lelki hangjától olyannyira 'sámán-transzba' estem, hogy érezni tudtam a körülvevő emberek cselekvő- és gondolati energiáit(!)... az is beleszámíthatott a tudatállapotomba, hogy az osztálykirándulós buszunk indulása előtt az egyik Varanasi Szádu (fenti fénykép) meginvitált a szobájába egy 'rendkívül finom' Ban-ra... :)

(...a Ban alapanyaga balra :)

 

Akinek énekeltünk az pedig nem más volt miiint... Srííí Muniraji! :-) Olyan stílusosan ült a hatalmas Dattatreya mozaik alatt, a pamlagon, békét sugárzóan élvezve a zenét, mintha Ő maga lenne Az... Dattatreya a háromfejű inkarnációja Brahma-Vishnu-Sívának. Ő a legeslegelső Tanítója és Yógija az Emberiségnek, aki közvetlenül Istentől kapta a tudományt. Namost...

Srííí MuniRaji = Dattatreya! emberi inkarnációja! Mint az köztudott... :) és Mahavatár Babaji = Isten! emberi inkarnációja...

Persze kevesen hiszik el, mint annó szegény Jézust meg Buddhát, de állítólag már több százezren leszünk Hérakanban, mire eljön másodszor. Csak akkor már vetni, hanem aratni jön... Aarati! :) Shiva Nataraja formájában eljárja a Tüzijátéxerű Táncát, amiben az emberiség Rothadó része elpusztul, az Élő része pedig felszabadul... Mindez napokig tartott a Mahabarata idején, korunkban viszont pár másodperc(!) alatt fog lezajlani.

 

Ha a csenevész vindózos applikációk is úgy akarják "RedButton.Click(double)"...

...márpedig úgy fogják, mivel a legtöpp pénz (a drogot/nőket megelőzve!) ebbe áramlik.

 

Ezt nekem nem mondta senki (az éles látásomon kívül), csak gondolj bele logikusan. Számomra egyértelmű...

Babaji ezt csak a 12 év személyes jelenléte végén árulta el az embereknek, hogy tulajdonképpen Ő ezért jött, ezt előkészíteni. Azelőtt 10 évig nem mondott semmit.

MahaKranti-nak nevezte a nagy eseményt, ami egyfajta fejlődési egységugrás / dimenzióváltás, ha úgy tetszik... Vigyázó szemetek Hérakánra vessétek, mert most rajtunk az Univerzum Szeme!

(Bocs az ijesztgetésért, ezt az infót le 'kellett' passzolnom, mindenki tegye oda, ahová Érzi... (én úgy éreztem, itt a helye!))

U.i.: Na de ne aggódjatok, senki sem fog elpusztulni, aki Hisz ((Istenben = Önmagában) = (1 = TRUE)); illetve ezt a Mátrix-jelszót nyomatja:

ÓM NAMÁ SIVÁYA!!! ;)))

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.10.13. 12:44:30

Hírek:

Tegnap este megtámadott 1 igen nagy és mérges pók, ám bátorságot (meg némi unundort) alkalmazva rabul, majd szabadjára engedtem... Ha jól láttam, Budapest felé vette az irányt.
Az Internet itt legalább olyan szaggatott, mint a Kántor-por: ha van, áram nincs, vagy mind2 gép foglalt...
Gépezés közben sajnos igen feszült/koncentrált és mantrafeledékeny vagyok... ezt beszéltük is itt egy Cisco-s mérnök sráccal, aki szintén hasonló cipőben jár hálózatépítés közben. Mondtam neki, mindenképpen kérdezze meg Srí Munirádzsit!! A koncentráltság alapvetően nagyon jó (total control over agy), de a feledékenység rossz. Ha nem sikerül felülkerekednem a gépek felett (Ajey), valószínű fel is fogok hagyni velük! :)
A koncentráltság amúgy igen jó, minden tudós és komoly mérnök ember tökéletes Kriya-Yóginak számít! Csak nem tudnak róla. Ezt Babaji mondta.
Viszont úgy érzem, nyíladozik már a 3. szemem, mert ha diszharmóniába kerülök önmagammal és a világgal, könnyen vissza tudok térni a "minden működik magától" állapotba, ha kicsit odafigyelek Rá. Általában pont akkor jönnek a dolgoxemélyekesemények, amikor épp megkívánom. Istenem, nagyon élvezem a harmadixemem!!! :)
Nemsoká 'hazatérhetünk' végre Hérakanba! Pár nap, és Jageshwar-on keresztül megyünk, ahol egy iszonyat ősi Síva-Lingam sugárzik ezerrel. Egy több mint 100 éves Sziddha-Szádu társaságában fogunk remélhetőleg vendégeskedni...
Azután már nemigen hiszem, hogy lesz netem! Ezért talán ez lesz a zuccsó bejegyzés, nem is bánom, mert már untam írkálni magamról a sok baromságot... (fő az ősszinteség, nem igaz? :) TRUTH = ami a szíveden az az elmédben és az a szádon! Puszi mindenkinek! :)))


AZ ÖRÖK HÍREK:

Jön a MahaKranti! (VilágVége) (igen, már megint!) (mint mindig...:) (Te mit gondolsz, vayon miért várják már annyian annyira? (kuruzslók-tudósok-filmesek;) bizony, mindez a MahaKranti-nak a kivetülése, 'megérzése'... :);
Mit lehet tenni?: repeat "ÓM NAMÁ SIVÁY" while True;
Életmód: TRUTH - SIMPLICITY - LOVE (+ KarmaYóga: önzetlen szolgálat az Embereknek), a Földi Mennyországhoz...


"A hajdani risik felfedezték, hogy ember és természet hangok segítségével teremthet kapcsolatot egymással. Mivel a természet az Aum, azaz az őshang megnyilvánulása, az ember bizonyos mantrák és szent énekek segítségével uralkodhat a természet erői felett.[106] A krónikák elmondják, hogy Miján Tán Szénnek, Nagy Akbar mogul uralkodó udvari zenészének a 16. században rendkívüli varázsereje volt. Ha a császár megparancsolta, hogy éjszakai rágát játsszon fényes nappal, akkor a megfelelő mantra eléneklése után az egész palota sötétségbe borult." -Paramahansa Yogananda: "Egy Jógi önéletrajza"

- Ajay (a Legyőzhetetlen! ;)

Norbert 2008.10.13. 15:11:26

Szia Te legyozhetetlen!:)

Egy uccso kerdest meg feltehetek?
A TRUTH-SIMPLICITY-LOVE harmasbol csak a kozepsot nem ertem teljesen.
Itt ugye nalunk az "egyszeru" ember egy megbelyegzes. Mit jelent ott az egyszeruseg es miert belyegzik meg nalunk az "egyszeru" embert?

Valami kulonbseg tuti van.....

Valami jeleket azer' kuggye' ma' meg magadrol!
Nem am csak igy lelepni a semmibe! Ha' helo'???!!!

Ajay 2008.10.13. 18:22:05

Yééa! :)
Kedves Norrrci!!!

Értem, értem: épp most lépnek le a haverjaim, az 1ik kedves Némettől 1 perce búcsúztam el... :) Nem fogok ám nem jelentkezni, csak 1 kiccsit ritkásan... :) Srí Muniraji meg már du.4-kor elment, azóta csak after-'leccsó'-party-feeling... :)
Este már csak tizenpáran énekeltünk az elpusztíthatatlan templomban, nagyon atmoszférikus volt!

A simplicity épp ezt jelenti: egy egyszerű életvitelt, ami nem bonyolítja túl a dolgokat, soxor csak lazán hagyja áramolni őket... Nem ragaszkodni konkrétumokhoz.
Egyszerűen Élni annyit tesz, mint: Egyszerűen csak Élni! :)

Aaaanyira egyszerű boldognak lenni, és olyan bonyolult 'bűnbe esni'!!!

"Egy egyszerű józan paraszt pedig minden pillanatában többre értékelendő, mint egy vérszomjas bizniszmen..."

ONS-TSL,
Ajay

arnold. 2008.10.13. 21:30:30

Gyönyörűűű vagy, és leszarom az egód :D *love*

Norbert 2008.10.13. 22:20:30

Yaye'!
Ugyanarra gondolunk.

Tudatosan egyszeru eletvitel.
Ha tudattalan eled az egyszeru eleted, abbol lesz a celtalan lezenges meg alkoholizalas es hasonlok....

Vajon mindenkinek egocsapdaba kell esni ahhoz, hogy rajojjon hogy az ego nem jo?
Biztos azert akadnak szerencsesek :))

Norbert 2008.10.13. 22:22:33

Ez jo duma Arnold!! :))

Mosma' en is abbahagyom itt a fejtegetest mer lassan kiutalnak engem innen :))

Ajay az Egoleg(y)ozos :) 2008.10.14. 05:56:00

Ááá, KedvesEmberek! :)))

Szívből örülök Nektek! Meg a közös játéknak, ami segít hozzájárulni a Big Drámához! :)

Bocsánat az Egómért, ami valószínű elő-előtör, mert (egyrészt még mindig van, meg) sokáig rejtegette magát, mintha nem lenne. Egyszer mindenkinexembekell néznie Önmagával.

Babaji erre azt mondta, ez olyan nehéz, mint egy töltött puska felé araszolni szemből.

Ez így is van, én soxor a halálomat éltem meg itt, főleg, mikor jöttem. A nyomás és talajvesztettség tulajdonképpen egóégést jelent. Mi más halhatna ugyan már meg?? :) Utána légies könnyedség és a felszabadulás extázisa köszönt...!

Éppenezért soha ne féljünk feladni az egóinkat, akaratosságainkat és tudálékosságainkat! ISTENNEK, az Univerzumnak, vagy WhatEver... All the Same!!!

ÓM NAMÁ SIVÁY!

Ajay 2008.10.14. 06:01:25

Figya, Arnold az 'Egyszerű'! ;)))

...ééés Gyönyörű! ;))) Ezek ketten mindig párban járnak. Na itt a kulcs a Mennyországhoz...! ;)

arnold. 2008.10.14. 12:58:54

Fantastic.

Ez a talajvesztettség, meg halálérzés ez kell!

Norbi, pedig fejtegess csak(, a palást mogott ugyis mindenki ezt csinalja :D)
Különbenis, ha mindannyian muszlinok lennénk, uncsi lenne...mindenben eggyetértenénk, blah :S (:D)

no ego no fun xD

smash1n 2008.10.14. 13:42:15

udv mindenki,

en arra lennek kivancsi pontosan, mi is az a "Ban", eszik-e vagy isszak...?:)

tovabbi kellemest mindenkinek!

Ajay 2008.10.14. 14:16:02

Hellóóóó, smash1n!

Eszik, eszik..!!! :> Fantasztikusan ízletes egyveleg, mint a péppé darált műzli! Csak előtte felajánlják Sívának! :) Ezzel tudatilag teljesen abszolúte pozitív setting-be kerülnek, nem pedig leccsó lehúzós örvényekbe...

Nem az a lényeg, h. mit csinálsz, hnem hogy milyen tudattal és szándékkal: így szentesíti a cél az eszközt! ;-)

Mint ahogy egy kapával is lehet jót és rosszat is csinálni! :)))

Üdv,
Ajay

dini 2008.10.14. 20:58:12

ajay!!
akárhányx olvaslak mindig elzsibbad a szám a sok mosolygástol és mindig akarok vmit irni de sose sikerült de most igen és köszi az élményeket amiket kaptam/adtál! Te is ott vagy már a nagybetüseim közt! =) (hug)

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.10.15. 05:38:23

Drága Diniii!!! :)
ááá, Te is itt...!

Jajdejó, köszönöm! A dícséreted megpróbálom nem elzsebelni, hanem inkább áldozzuk fel ezta soxeretetetenergiát a 'Továbbra-Is-Fenntartható-Információáramlás-és-Fejlődés-Oltárán'! :)))

Hát ez most vicc nélkül véletlenül jött ki TI-FIFO-ra... :-) Ti: First In First Out: azaz Ti:InfóCső! ;) hmm, itzmedzsik... :)

Próbáljuk hát továbbra is (yólszituált infósok módjára) a többiexámára is elérhetővé Szolgáltatni a Fényt, az Alagút egyik végéről átsugározni a másikra! :)))

Üdv, Drága
FényCső-Klub! :)

Ajay ;)

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.10.15. 06:14:11

17-étől már nem leszek itt, mert indulunk Hérakánba, az Univerzum Középpontjába!!!

Herakhan Vishwa Mahadham, szó szerint ezt jelenti. Final Destination! :)

Azt mondják, ott úgy forog az ember gyomra (Tűzcsakra), mint az Univerzum, és baltával sem lehet eltüntetni a mosolyt az arcáról...

(Na jó, Ganesha kisszekercéjével persze biztosan! :)

Ez Síva Mahavatár Babaji állandó lakhelye (már jópárezer éve).

Épp Diválira érkezünk, azaz a Fény Ünnepségére Október végén, amikor az Ashram egész völgye ki van rakva sokezer soxínű mécsessel!!! Csodálatos látvány lehet, ahogy az egész fényfalu felfokozott ünnepsége Teliholdkor tükröződik majd a Gautami Gangában...!

(Egyébként Jageshwar-on keresztül megyünk pár kedves cimborámmal, ahonnan a híres Tryambakam Mantra származik (gyógyít-regenerál, még-a-halottat-is-feltámasztja :)), nagy balesetek után szokták alkalmazni: ez az Életadó Mantra!

A hely energiája elképzelhetetlenül magas, két ősi SívaLinga van ott a Mahabharata korából + méxáznyolc kisebb + egy FényLinga...)

Yó kis kör lesz, nem igaz?? ;)

ÓM NAMÁ SIVÁYA!!!
Ajay

Ajay 2008.10.16. 06:58:53

Küldtem nektek 'bemágnesezett' Prasadamot, amit Srí Muniraji-tól kaptam!

Ezek látszólag finom kis cukorkák, és rendkívüli energiájú, Isteni rezgéssel átitatott felszabadító hatásuk van mindhárom testre! (Fizikai-Asztrál-Fény)

Szerencsés és Áldott az, aki életében ilyet kaphat!!!

ÓM NAMÁ SIVÁY!
Ajay

arnold. · http://ssz.hu 2008.10.16. 08:53:57

Mármint postán, vagy ...?! (lol?) :)

Ajay 2008.10.16. 10:18:26

Ya! :)

Darázs, Norci és Anta a kontaktügynökök! ;)

In Search of Babaji: "Hérakan Babaji"

2008.10.16. 10:24 Ajey


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.10.16. 10:26:37

Hérakánba mentem, az Univerzum Közepére, ne keressetek... úgyis mindenhol megtaláltok! ;)

ÓM NAMÁ SIVÁY!
Ajay

arnold. · http://ssz.hu 2008.10.16. 21:14:06

kivancsian varom az eleted.

Daffit 2008.10.17. 21:08:28

Mindannyian nagyon várjuk.
Nagyon jó volt a zene a videjó alatt. Egy kics áldás nekünk is jól esett :D

_katica_ 2008.10.24. 16:41:17

gondolok rád (L) ...ami nem nehéz, hisz itt hagytad magad a plafonomon :)

darage 2008.10.28. 14:35:01

Üdv mindenkinek! :)
(i) Nem lehet hogy Hérakánban már Internet 2 van, viszont az meg nekünk nincsen még, és csak ezért nem tud velünk kaccsolatba lépni?! :P

dalmady 2008.10.29. 07:06:06

November egy Delhi: John Digweed...
Ha kő egy kis fülsüketítő techno beavatás:)
Boldog újjászületésnapot, és jó sütkérezést: -In Atman on (en)joy:)
De ha visszatérsz kapitalista országunkban, akkor Ajjajj:D, Desebaj:)

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.11.02. 11:29:44

Köszi Xaby,

megvan, épp most kapok fülsüketítő beavatást Haldwani-tól (ez 1 igen durva-zúzda város)! Rosszabb, mint Babilon, a Nyugat..! :))) gondoltam, kimerészkedek Univerzum Anya lágy öleléséből és belereinkarnálódok ismét a fergetegbe... :)

Ami végülis ugyanaz az Élmény, amit nap-mint nap megtettem: a déli Forróságból belemártózni a Fagyhideg, sebessodrú, csúszósköves Gangába! :) Lebukok a tomboló hullámok alá, úszok az Árral Szemben (a Parthoz képest éppen 0 sebességgel :)... Ezalatt épp nullázódik a sokkhideg-hatás :) majd kijövök (jóesetben) Ugyanott, változatlan Belső Tűzzel... de SOKKal Tisztábban és Erősebben...!

Napi 3* (hajnal 4, dél, este)... brutál sokk testi-lelki szinten: szó szerint Újjászületés!

Ez egy kiváló gyakorlat a lustaság, mocskosság és félelem ellen! :)

Babilontól pedig nem kell félnünk; hisz épp azért jöttem a Kedves Teremtő/Pusztítóhoz, hogy megvédjen és kiképezzen minket minden negatív hatással szemben! Hát Te mitől fél(te)sz tessérem (engem?? :) MahaKranti (alias világvége jöhet), Babaji-val én ugyan többé a pokolban sem félek...!

Yó szöveg, mi? ;)

Sz-ö-v-e-g, csaxöveg... ACTION! Karma Yóga! ÓM NAMÁ SIVÁYA!!! ;)

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.11.02. 12:02:36

Üdv Darage! és Mindenki!!! (tehát Én, vagy Mi?? ;)

Debizony! Hérakánban már Internet 2 van!!!: 1 az agyba, 1 a szívbe! :))) És úgy pörög, mint egy vadállat!!! Csak nem szaggat összevissza! :)

A csakráim, főként a Korona és Szívcsakra olyannyira gyorsak, hogy folyamatosan örvénylő érzést érzek fizikailag is mindkét helyen... Azt hiszem, 1-2 huncut már ismerheti ezt a csapkodós-csavargatós érzést: Extázis!

Babajival Full-Sávszélű Kontaktban, Napról-Napra egyre sportosabb tempóban tapossuk a Fejlődés 108 Lépcsőfokát!

(Vicces, de amúgy tényleg van egy fullduplex 108 Lépcső a Gangától fel az ásramba - ami 1kör Malát reprezentál, és a Univerzumban egyedülálló(!) módon csak akkor fárasztó, ha közben nem ÓmNamáSiváyázol, lol... :))) Tapasztalati tény!!!

Szóval Ya: izgatottan várom az Internet +Inf-et, amikor már a Megismerendő, Megismerő és Megismerés atomnagy szingularitással Eggyéolvad:
így nem is lesz többé értelme a Letöltésnek! ;)))


Fogjátok? :)


Fogjátok!!! ;)))


Üdv,
Ajay :)

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.11.02. 14:50:24

Syiaa _katica_!

Koszkattca! :) ...ezyo, hatha accsorog valami! ;) En is ezt teszem Veletek es Babaji-val tartalmas kaccsolatban, es ooomlixakad pusztulasig...!!! :))) AzzZENEdzsy!

Thisizzda TRUTH! Simply LOVE!!!...... :)

Hol laknak Festek??

Plafon :))

Puszi,
Sany-A-Jay

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.11.02. 15:31:50

Yaydeyo, Kosszcsi Davcsy, Arcsy, Boccsy! :))
Azert a sajat eleteteket is Varrjatok... ;))

Maskulonben tod az tortenik, hogy a nagyanyo foytoncsak visszamagyaraz a TVnek!!! :)))

Ami meg mar habzik a soXappanoperatol... ;)

:)))))))))))))

Zene: Russill Paul, keressetek es talaltok! ;)
'Bitbunozzetek' le, mint Krisna a Kaur(a)vakat!

(O is megtett minden aljassagot az aljassagok ellen...!)

Yeeeea, "Little less conversation, little more (converg)Action...!" ;)

OM NAMA SIVAY ???

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.11.02. 16:24:45

Herakanrol pedig nem irok Abszolutte Semmit! :)))

Minden pillanatrol tudnek irni harom konyvet! :) Pl. ien bontasban: a Pillanat Megteremtodese, a Pillanat Kielvezese es 'vegul' konkluzio: a Pillanat Vege: ahogy atfordul egy kovetkezo Pillanatba... Igy nem eeer... :) en komoan sszerettem volna, de elkepzelhetetlenul sok Pillanat van Herakhanban!

Es azt hiszem, hogy kb. hihetetlen, de a "Galaxis Utikalauz Stopposoknak" (!!!) angolul megtalalhato a Herakhani konyvtarban!

Csak a vilag legfontosabb irasai vannaxamontartva, mint pl. a "Bhagavad Gita"... "Biblia"... "Hol tevedett Isten a Nappalimban?"... :) es a "Vegulis kicsoda ez az Isten egyaltalan?" c. besszellerek... :)

Igen, szoval asszem rendesen megtalaltam, amit kerestem, koszi mindenkinek a segito aldasokert!!!

(Nem, nem a GalaxisUtiKallert es benne a 42-t a Herakhani konyvtarban, de vmi hasonlot...)

Mar legalabb gyanitom, hogy ki is lehet ez az Isten, es mit is akar egyaltalan...

OM NAMA SIVAY
Ajay

dini 2008.11.03. 02:03:18

=) =) =) =)=) =)=)=) =)=)=)=)=)=)= )=) =) =) =)=) =)=)=)

I am God is EveryOne!

2008.11.20. 16:12 Ajey

ÓM NAMÁ SIVÁY!!!

This is the True Universal Law of Relativity:

I am GOD is EveryOne!!!

(E = mc²)

 

Már két hónapja, hogy szeretet-extázisban élek itt kint, Isten kertjében, az Univerzum Középpontján.

Itt az ideje, hogy továbbadjam az élményeket...

Nem, neeeem blog formában! Már egy jóideje a gyomrom is felfordul a gondolattól, hogy a sok intenzív élménysodrást ide legépeljem. Nem is ez a célom, sőt, Babajinak sem ez a célja!

Már egy éve konvertálódom Isten tökéletes hanxerévé, úgy is mondhatnám hangolódom... :))) mondjuk inkább, hogy fegyverévé! Az az én szívemnek sokkal szebben hangzik... ;)

Isten legnépszerűbb képviselői sem békét hoztak elsősorban, hanem forradalmat.

Át fogom adni a szenvedéspusztító tudást mindenkinek, aki erre vágyik. Extázist akarok mindenkinek adni, azt, amit én is érzek már folyamatosan! Ez Babaji akarata.

Nyíltan és őszintén: az Istennel való Eggyéválás extázisa a soxar helyett! Miért, mindenki ezt keresi, nem??? :))) De!!! Nőkdrogokmegrakendroll, mega sok ezotéééria! Bhullshitt!!! :)

FORRADALOM!

Ééébresssztőőő!!!

Hová szaladsz, tesókám? Mire vársz, nem kapsz te semmit az élettől, vedd már észre, drága!!! Butítás az egész, minden, ami körülvesz Téged, a drága Lelkedet!!!!! Szakadj le erről a szenny világról!!! Be vagy mocskolva, alapvető esélyed nincs a szabadságra!!!

Olyanok vagyunk, mint egy-egy pohár sós víz soxennyeződéssel. A lelked a só, szarráoldódva ebben a koszdzsungelben! Soha nem lesz esélyed összeszedned magad! Ez az igazság!!! Kali Yuga, mély sötétségben élünk! Nincs lehetőséged a fejlődésre!

A só célja a kristályállapot! A sok ezoterikus szennyel vayon hogyan tudod kikristáyosítani magad? (Jaj, a tudományról ne beszéljünk, rég elvesztettük a fénygeneráló tudományunkat...) Mégis kristáyozódnod kell, méghozzá jelentős lelkierővel. Egyetlen biztos pont kell, amire kirstáyosíthatsz, nem a sok lecccsó + a rizsa!!! EGY PONT.

Ha a figyelmi energiádat, minden lelki erődet egyetlen stabil pontra fordítod, sarkára állíthatod, és kifordíthatod a világot önmagából! Mondj 1 stabil pontot, amit eddig annak hittél! Tudomány Titanic, Amerika Gazdasága? Nem tudsz! Önmagad?? Kérlek... egy Őskáosz vagy!!! Ezt a legkeményebben értelemben mondom.

Érzed már, hogy mire van szükséged? Egyáltalán, hogy szükséged van valamire??? Ha igen, meg tudlak menteni, és általad a többieket is, ha nem, elvesztél... és esélyed sincs a menekvésre. El fogsz pusztulni.

 

 

Ezt a blogot nem én fogom folytatni, hanem TI! Azaz Isten, azaz MI, a Kozmikus Energia!!!

Élőben!

ÓM NAMÁ SIVÁYA!!!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Toti · http://londonibalekok.co.uk 2008.11.20. 16:26:24

Bocs hogy belerondítok itt a hülyeségemmel, de nem vágom miről beszélsz :D /csak nagyjából/

Ezt hogy kell fordítani? "I am GOD is EveryOne"
(nem vagyok nagy angolos :) )

Amugy sikerult mar eljutni Haidakhan-ba?

Udv,
Toti

valaki 2008.11.20. 22:46:10

Csak egy kérdés. Toti, te ki vagy? Kicsit olyan érzésem van, mintha véletlenül pottyantál volna ide, és csak mert beszédes kedvedben vagy, azért szólaltál meg. Én általában elolvasom azt, amihez hozzászólok. Lehet, hogy ez az én egyéni defektem, de legalább valaki visszamosolyog rám a tükörben, amikor lepörgetem magam előtt a nap eseményeit. Nem akarlak megsérteni, de az is lehet, hogy kicsit mégis.

dini 2008.11.21. 02:35:59

ajay mi itt leszünk vagy ott vagy Te itt bár jó volna ha mi is ott... (hug)

Ajay · http://omnamasivay.blog.hu 2008.11.21. 05:37:08

Sziasztok, drága Földlakótársak! :)

Azaz Valaki, akit a kézírásáról kapásból felismertem ;) Dini és Toti Angliából, aki pedig már nem csak országos, hanem Világos barátom!) :)))
Világos? :) Itt mindenki együtt rezeg, nincs semmi megkülönböztetés!

Toti nagyszerű kérdése az, hogy hogyan kell ezt értelmezni:

---------------------
I am GOD is EveryOne!
---------------------

I am GOD - Te vagy a Teremtő, benned van, sosem voltál külön Tőle! (csak 1kis apróság: úgy bemocskoltad, hogy már nem is Őt látod magadnak, hanem a Mocskot - aka Ego! ;)

GOD is EveryOne - nem csak Te vagy az Isten, hanem együtt mindenkivel! Isten, az univerzum testrészei vagyunk!

Everyone is One!!! - Nincs különbség az Igazi köztünk! Csak a mocskok különböznek... (az álcák).

I am EveryOne! - ha a=b=c, akkor a=c is igaz! ;) persze a logika is csak része(!) Istennek, mert Ő/AZ transzcendentális (mindent meghaladó), mint a Pí......... ;))))))....

Az a legjobb, hogyha nem vágod, csak nagyjából!!! Az Agyad, csak a Részed, ami nem képes Ezt felfogni ;) hailIstennek! :)

Én vagyok Mindenki és Mindenki Egy Istennel.
I am EveryOne is GOD! - take it as you like it... ;)

Köszi Toti!
Ezt soha nem is lehet megérteni... :)))

Érted, Valaki? ;)

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.11.21. 06:44:32

Drága Valaki!
(Húde misztikusok lettünk ;)

Igazságod van, de meg kell tanulnod nem fájtolni az emberekkel, hanem Egyszerűen befogadni, és Szeretni Őket. Ez az egyik legnehezebb dolog a világon. Ez az 1ik legnagyobb áldozat, amit már Jézus is megmondott, még a Kereszten is. Ma mindannyian a Nagy Kereszten élünk, ami ráadásul még forog is.

Wheel of Maya: reménytelenül, reszketve kapaszkodunk bele, és _SOHA_ nem áll meg!
A kilépő kód: ÓM NAMÁ SIVÁYA.

A mégis jó élethez erre a 3 cölöpre van szükségünk:
1) Igazság
2) Egyszerűség
3) Szeretet

(Ugyanis ez a 3 életmódkulcs az Ősuniverzális (azaz minden) vallás alapja! a világ keletkezésétől a pusztulásáig...)

De ne aggódj, még ettől is egyszerűbb a helyzet: az ÓM NAMÁ SIVÁYából automatikusan következik az Igazság, abból az Egyszerűség, és ebből egyenesen a Szeretet...

Szóval, ha a szereteted elveszett (ami megeshet! sőt, ez a leginkább valószínű mindannyiunk esetében), akkor keresztül fogsz menni egy hatalmas szenvedéssorozaton, ami meg fogja olvasztani a Szíved. Mindenkinek ez a forradalom a feladata. És ha nem a Veszett Keresztbe kapaszkodsz, hanem hittel az Egyetlen Valóságba: ami az ÓM NAMÁ SIVÁYA, akkor még élvezni is fogod!!! Ezt garantálom Neked. Ez Isten ígérete! ;)

Na ragaszkodsz a múlthoz, vagy inkább jössz velem a Végtelen Jelenbe??? :)

Lavya,
ÓM NAMÁ SIVÁYA
Ajay

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.11.21. 07:21:45

Óóó, drága Dini! A vibráló szeretet energiája beszéljen Belőled! :) Én már tudom, hogy együtt leszünk, mert már most együtt vagyunk. Ez nem véletlen, mint ahogy az sem, hogy Karira haza kell 'ugranom'... :)

...és tudod, mi fog történni??

ÓM NAMÁ SIVÁYA ki JAY! ;)

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.11.21. 07:44:08

Elő-Karácsonyi Yókívánság :)

A Kelet Csillaga ragyogjon fel Babylon!
Kelet -> Nyugat
Homlok -> Tarkó
Kutastha Chakra -> Medulla Oblongata
Third Eye J-a-y-> Ego

SzeretetFény W-i-n-> Sötétség

..Pont Koncentráció, Nyíl vessző KarmaYóga!
ÓM NAMÁ SIVÁYA!!! :)))

Ámen! :)

Óm :)

Toti · http://londonibalekok.co.uk 2008.11.21. 19:39:00

Óóó hát én köszönöm hogy leírtad :D Sejtettem én hogy ebből valami hosszú levezetés lesz :D:D

Nem szoktam olyanokat írni, amit a következőkben írok le, de most kivételt teszek, mert ez egy kivételes eset. :)

Kedves valaki. Ha jól sejtem akkor te pontosan az a tipikus fórumozó vagy aki nem bírja ki amíg nem tud egy köcsögölős hozzászólást odabiggyeszteni, csak azért hogy felba***a a másikat. Aminek természetesen utána nagyon örül. "Igen! Megcsináltam! Yeah!" A fő kérdés az az, hogy te ki vagy! Még a nevedet sem mered vállalni... Valószínű hogy nem ismersz. De miből gondolod, hogy Ajay sem ismer?

Mellesleg, hogy esetleg miért nem olvastam el azt, amit el "kellett" volna, az maradjon az én gondom. Lényeg, hogy Ajay tudja hogy ki vagyok, milyen vagyok, és hogy amit leírtam az hogy értettem.

Ja és nem utolsó sorban igen, nagyon megbántottál, sírtam is sokat, hogy Ajay iromanyai "egyik füleden be, másikon ki"! :D:D

Más:
Ajay! Valszeg húzunk haza karira londonból mint a vadlibák, mert nagy itt is a válság és sehol egy munkahely. Az angolokat is rúgják ki sorra, akkor velünk miért kivételeznének.

Komolyan jössz haza? Meddig, mikor, miért, mikor mész vissza, meddig maradsz, hány ezren fognak meglátogatni, én beférek-e majd mondjuk a lista legelejére (ha nem akkor már most kérek időpontot :) ). Jó lenne összefutni.

Nya, ezt is összehoztam! Yeah! :D:D

Üdv,
Örök "Világos" Barátod, Toti

valaki 2008.11.21. 21:44:28

Ajay!

Igazságod van neked is. :) Hirtelen felindulásból elkövetett bűnöm miatt majd mindjárt be is térdepelek a sarokba. De legalább felpörögtek az események. :)
És igen, talán a múltamat utaztatom a jövőbe, ezáltal pedig a jövőmet a múltba. Valahol a kettő között toporgok, NEM a jelenben, ami valóban végtelen.
Gond van a látás(mód)ommal is, mert általában a dolgok mögé nézek, és közben nem veszem észre azt, ami a szemem előtt lebeg.

Toti!

A „valaki” title akart lenni, ezek szerint nem vetted észre. Nem vagyok tipikus fórumozó, ez sem talált. Egészen véletlenül nem unatkoznak a céltáblák a közvetlen környezetedben? :)
Nem akartam titkolni, hogy ki vagyok, de ha a nevemet írtam volna, te akkor sem tudnád, és ez így teljesen normális, itt és most.
Lehetséges, hogy nem viszonoztam tartalmas válaszodat kellő módon és mértékben, de szeretnék szabad sorokat hagyni a többieknek is.

Toti · http://londonibalekok.co.uk 2008.11.21. 23:33:57

"Egészen véletlenül nem unatkoznak a céltáblák a közvetlen környezetedben? :)"
"Lehetséges, hogy nem viszonoztam tartalmas válaszodat kellő módon és mértékben, de szeretnék szabad sorokat hagyni a többieknek is."
Mondtam én, tipikus.

Title? Az hol van? na mindegy... A cím (title) és a név az nem u.a. a dolog.

A továbbiakban részemről lezártnak tekintem a köztünk zajló csevegést. Választ ne várj tőlem, mert ezt oldalakon keresztül lehetne folytatni, de nincs értelme és ez a blog amúgy sem erről szól.

darage 2008.11.22. 00:09:28

Én érzem - mint itt szerintem sokan mások is - hogy valami hiányzik. Mivel én nem tudom hogy mi hiányzik, így az valódi szükségességének mértéke sem ismert számomra.. és itt a baj vhol szerintem.. De fel szeretném ismerni, mint mindenki más! A magam módján törekedni fogok rá.
Ja és remélem tényleg hazalátogatsz!!!!!!!!

MAHAMAYA KI JAY!!
OM BAM BATUKAYA NAMAHA SIVAYA!! :)

Norbert 2008.11.22. 10:05:59

Sziasztok,
Szia Darage!

Ha erzed, hogy valami hianyzik, az mar jo jel!
Mindenkinel maskor es mas modon jon el az az ido, hogy ratalaljon az utra es ez igy van jol.

Erdemes megnezni Ekhart Tolle videoit amiket megtalalsz itt-ott az interneten.
Roviden osszefoglalva a lenyege: kb. az amit a Sanyi leir itt fent a mostani utolso blogbejegyzeseben, csak kifejtve mindenki szamara ertheto nyelven. Igazabol nem megerteni kell, hanem raerezni a mondanivalo igazsagtartalmara.
Sanyitol mar kerdeztem, aszondta ismerik es "elismerik" a csavot ott kint is.
Ha gondolod en is szivesen kiirom Neked egy DVD-re ami nalam megvan.

Udv.!
Norbert

valaki 2008.11.22. 12:02:08

Toti!

1. Ismerem a szavakat, nincs szükségem szótárra.
2. Azt gondolsz, amit akarsz.

Nem érzem, hogy magyarázkodnom kellene neked, főleg mert szerintem sem arról szól ez a blog, ahova terelted.

Jogom van véleményt formálni, neked viszont nem kötelező kioktatnod senkit sem. Érdekes reakció részedről, és egy kicsit nevetséges is. Főleg miután te írtad nekem, hogy: „Ajay irományai egyik füleden be, másikon ki”! Végeredményként pedig „tipikus fórumozó” lett belőled.
Gratulálok! :)

darage 2008.11.22. 16:29:57

Szevasz Norbi! :)

Húú, köszi szépen, lehet élnék a lehetőséggel, idáig nem nagyon hallgattam még Tolle-t. Néztem az oldalát, ahol "áruba is bocsájtja" a bölcsességét, ami mondjuk sokaknak visszatetsző lehet.. :> Persze tisztában vagyok vele, hogy köbö ugyanaz lehet a helyzet mint A.J.Chris-nél. Egyelőre még szétnézek én is, hogy mennyit tudok magam fellelni ezekből, aztán majd akár szinkronizálhatjuk is később! ;)

Norbert 2008.11.22. 19:44:45

Nekem nagy resze megvan.....a "szokasos" alternativ helyekrol szedtem ossze en is. (Direkt nem akarom ideirni a nevet, de gondolom tudod mi a program neve :))
Par videom van, meg egy csomo MP3.

Valoszinuleg azert kell fizetni ezekert is, mert gyartani, sokszorositani kell, marketing esatobbi.
Egyebkent ez nekem sem tetszett, ezert eltem a masik lehetoseggel :))
Amugy az Agykontrollosok is ilyenek. Ott is minden kazetta es CD penzert megy.

Igen, amugy nagyon Christian jellegu a pali, en A.J. eloadason csak 1x voltam, de nekem a Tolle jobban bejott. A.J.-jel Ajey-nek van tobb tapasztalata....Huuu, milyen vicces?
"A.J.-jel Ajey-nek van tobb tapasztalata" :))

Emilen elersz ha szeretned a videokat meg a tobbit!

Norbert 2008.11.24. 02:21:39

Ha valakit erdekel:
mivel en is csak nagy vonalakban tudtam mit takar, ezert rakerestem a Kali Yuga-ra a Wikipedian.
en.wikipedia.org/wiki/Kali_Yuga

Erdekes.

arnold. 2008.11.28. 10:44:40

butus, kés-vér, meleg, erő, vágy, ego, hug, visszajön, nagykés, sokvér, lerezeg, basztat, figyelmenkívűlhagy, összefoglal

(várlak)

afonya 2008.11.28. 12:56:49

Mahabharata, Vana Parva, Markandeja Szamaszja 188. fejezet

Márkandeja a Kali Jugáról beszél

"A Kali Jugában a bráhmanák tartózkodnak az áldozatoktól és a Védák tanulmányozásától. Félreteszik a botot és az őzbőrt, és válogatás nélkül mindent megesznek. A bráhmanák felhagynak az imádkozással, a súdrák pedig imádkoznak.

Az emberek rövid életűek, gyengék és gyávák lesznek. Az erejük kevés lesz, a testük kicsiny; alig mondanak igazat. Az ország olyan lesz, mint a sivatag, mindenütt hemzsegnek a vadállatok.

Az ételek sem fognak úgy ízleni, mint régen. A nők nagyon sok gyermeket szülnek, akik teste kicsiny, a jó magatartást és modort nem ismerik. A Juga végén elterjed az orális szex.

Az emberek lakóhelyein éhinség fog dúlni, és az országutak szélén rosszhírű nők állnak. Az összes nő ellenséges lesz a férjével szemben, és egyáltalán nem ismer szerénységet. A tehenek kevés tejet adnak; a fákat ellepik a varjúrajok; nem teremnek sem gyümölcsöt, sem virágot.

A családos emberek az adótehertől rettegve csalók lesznek; aszkétaruhát viselő bráhmanák kereskedelemmel szereznek vagyont. Számos bráhmana csak fösvénységből és szerzésvágyból lesz vándorszerzetes vagy brahmacsári. Ilyenkor az emberek éppen az ellenkezőjét teszik annak, mint amit a hovatartozásuk szerint kellene; rákapnak a részegítő italokra, még a tanítójuk ágyát is képesek beszennyezni. Elvakítják őket az evilági vágyak, és olyan dolgokat kergetnek, amelyek csak a húsnak és a vérnek szereznek örömet.

A Kali juga végén az aszkéták asramjai tele lesznek bűnös és arcátlan gazemberekkel, akik mindig a henyélést dicsérik.

A gondolatban és a tettben egyaránt bűnös emberek az irigységben és a rosszindulatban gyönyörködnek. A föld tele lesz bűnnel és erkölcstelenséggel. Aki ilyenkor erényes marad, az nem él sokáig. A földön semmilyen szempontból nem él meg az erény.

A kereskedők mindig csalnak a mérlegelésnél, így adják el az árujukat. Az erényes emberek nem élnek jól, a bűnösök pedig rendkívül meggazdagodnak. Az erény elveszti az erejét, és a bűn mindennél erősebb lesz. Az erény hívei szegények és rövidéletűek lesznek. A Juga végén a bűnösök lesznek gazdagok és hosszúéletűek.

A Juga végén az emberek még a nyilvános szórakozóhelyeken, a városokban és falvakban is bűnösen viselkednek. Mindig bűnös módon törekszenek a céljaik elérésére. Még az is büszke lesz a gazdagságára, aki csak egy kis vagyont szerzett. Sokan magukhoz veszik azt a pénzt, amit mások titokban letétbe helyeztek náluk. Aztán persze szégyentelenül kijelentik, „nem is tettek letétbe semmit.”

Ragadozó madarak és állatok szállják meg a nyilvános szórakozóhelyeket a városokban és a falvakban, valamint a szent templomokat. Hét-nyolc éves lányok gyermekeket szülnek, tíz-tizenkét éves fiúk utódokat nemzenek. Az emberek hatvan éves korukban már teljesen elagganak. Az emberi élet hamar véget ér. Amikor az emberek ennyire rövidéletűek lesznek, a taknyos fiatalok úgy cselekszenek, mint az öregek, a vénektől pedig ugyanazt látjuk, mint az ifjaktól. A helytelen magatartásra hajló és rossz modorú nők még a legjobb férjeket is megcsalják, szolgákkal, rabszolgákkal, sőt állatokkal is megfeledkeznek magukról. Megtörténik ez még a jó emberek feleségeivel is, már a férjük életében.

Végül hét vakítóan ragyogó nap jelenik meg az égen, felisszák az összes vizet a folyókból és a tengerekből. Megjelenik a széltől segített Szamvartaka tűz, és mindent hamuvá éget ezen a földön."

Norbert 2008.11.28. 14:44:51

Szinten annak akit erdekel, ezt a honlapot talaltam:
bhagavadgita.blogter.hu/

Amolyan ertekezes a Bhagavad Gita-rol, van egy valaki (gondolom a blog tulajdonosa) aki valaszol a kerdesekre az adott tema alatt....

We Want Your Soul :-)

2008.11.24. 08:22 Ajey

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

dini 2008.11.25. 22:48:19

NE FÉNYKÉPEZZÉ! INKÁBB ADD IDE! =P

Norbert 2008.11.26. 17:32:15

Ehhez a kephez nem tudtam mit hozzaszolni, de az elozo megjegyzes nagyon jo :))

afonya 2008.11.26. 22:16:15

"your cellphone, your wallet, your time, your ideas,
no barcode, no party, no iodine, no beers.

your bankcard, your license, your thoughts, your fears,
no simcard, no disco, no photo, not here.

..."

_katica_ 2008.11.29. 17:58:48

sanyi....
nagyon sokat járt az eszem azon hogyan ébresszek mégtöbb, még mélyebb kételyt aziránt amit eddig megéltél...
most azonban csak annyit tudok mondani, hogy nem találolom a kiutat, és nem segithetsz. és ezen nem segit sem a nyugat, sem india....
csak annyit akartam mindig mondani hogy mindegy hol vagy vagy mit csinálsz...
mindegy....
minden egy....
ha megszakad a szíved a bánattól, vagy ha szétrobbansz az örömtöl....
mind egy...
remélem találkozunk...

_katica_ 2008.11.29. 18:54:47

igen, talán elvárom, hogy megértsétek érzelmeimet ti, emberek, kiknek érzelmeinél emberibbet nem tudok. szerethettek ugy bárkit és bármit, mint szerelmeteket, még magatokat is.
akarhattok ugy bárkit és bármit, mint életeteket és/vagy halálotokat.
teremthettek ugy bárkit és bármit, mint megteremtitek saját magatokat.
érezhettek ugy bárkit és bármit, mint érzitek saját léteteket.
sirhattok ugy bárkiért és bármiért, mint sirtok saját magatokért.
megérthetitek annyira saját magatokat, mint amennyire hiszitek, hogy megértetek másokat.
mint emberek, élhettek és halhattok ugy, mint élnek s halnak élet- és haláltársaitok.

arnold. 2008.11.29. 22:52:46

sztem részeg volt ez a csaj, amikor ezt írta :D:D
tökhüje...
de ó mily érdekes, h most én is, és h pont most tévedém ide.

:D

sanyi, mivel nem tudlak megkeresni téged, ezért neked kell majd minket keresned :D
cöx...vagy hozzánk..de yó lenne. elmennénk megin ilyen ócska szar nyugati szórakozóhelyekre, mint előző életedben =)

bárhogy legyen, örömmel látlak.

(kivülállók anyázása elkerülése végett a fenti hölgy a párom.)

puszy!

Ajay · http://omnamasivay.blog.hu 2008.11.30. 12:35:31

Fuuu, OMNAMASIVAY, kedves Emberek!

Orulok, hogy Eltek (a Szoval)! :)
Nagyszeruek a szovegek es kellokeppen kontrasztosak! Ez itt Ajay analizalo elmegoja... ;)

Afonya, a Kail-Yuga leiras tokeletesen tukrozi a jelen helyzetet a vilagban, ES ITT A BLOGON IS!!!
Remelem, latjatok ezt a Kibebanagy Oskaoszt!

Mindjart kimoderal Babaji a blogrol mindnyajunkat.

Pontosan ezt fogja tenni a Fold nevu Blogjaval a Yuga vegen!!!

Felreertesek, durva reakciok, diszkomfort erzes itt a blogon es a vilagban! < a gyengebbek kedveert, azaz mindenki kedveert. Manapsag MINDENKI ALAPVETOEN GYENGE! Az erenyes ember pedig 'halott'. De azert mosollyal az arcan... ;)

Katca, tenni marpedig lehet! Csak Te magad mondtad: nem latod a kiutat.

De senki sem, mert totalis Sotetseg van!!! Ez a lenyeg, csak ezt kell 'latni'!

Aztan tenni ellene... nade megis mit, totalis tudatlansag van, 'semmi nem segit'! Ezt magatok is latjatok es illusztraltatok!

Ezen korszak vegen (mint minden Yuga vegen) csak a KarmaYoga segit! (IMA+TETT!) A pusztulas igen kozel van, en meg 3-4 evre tippelek. Babaji visszatereset itt 3 even belul varjak, O fogja vezetni a Forradalmat, ami atlenditi az emberiseget a hatalmas HOLT PONT-on. Mar epitik a hazat neki.

MAHA KRANTI is here,
WE WANT YOUR SOUL! to be Liberated...


OM NAMA SIVAY,
Ajay

United States of Conciousnesses :-)

2008.12.02. 08:04 Ajey

 In GOD We Trust

 

 

 

Babaji 1984-es (kb. utsó) Beszéde

Szeresd és szolgáld az egész emberiséget.
Segíts mindenkit.
Légy vidám, légy udvarias.
Légy generátora az elfojthatatlan vidámságnak.
Ismerd fel Istent és a jóságot minden arcon.
Nincsen szent múlt nélkül és nincs bűnös jövő nélkül.
Dícsérj mindenkit. Ha nem tudsz valakit dícsérni, engedd őt ki az életedből.
Légy eredeti, légy leleményes.
Légy bátor. Vedd a bátorságot újra és újra.
Ne utánozz, légy erős, légy becsületes.
Ne támaszkodj mások mankóira.
Gondolkozz a saját fejeddel. Légy önmagad.
Minden tökéletesség és minden isteni erény benned rejlik.
Fedd fel őket a világnak.
A bölcsesség szintén eleve megtalálható benned. Hagyd, hogy felragyogjon.
Engedd, hogy az Úr kegye szabaddá tegyen.
Legyen az életed olyan, mint a rózsáé.
Ami a csenden keresztül, az illat nyelvén beszél.

 

Babaji egy Újévi Üzenete

Ne kövesd a gonosz útját, kövesd a fény útját.
Ne légy olyan, mint azok, akik hosszasan sóvárognak a világban.
Siess, vedd fel az Isteni Igazság  kardját, és küzdj minden gonoszság ellen.

Kelj fel! Taszits ki minden közömbösséget és tétlenséget.
Légy Éber. Légy Bátor. Légy Szorgalmas. Légy Vidám.
Élj Igazságban, Egyszerűségben és Szeretetben.
Az, aki úgy néz erre a világra, mint egy szappanbuborékra vagy mint egy délibábra, örök életet szerezhet.
Gyere, nézz úgy erre a világra, mint a soxínű Rajah-szekérre,
ami vonzza az idiótákat, de ahol igazság szerint nincsen semmiféle vonzó vagy gyönyörű.

 

HÉRAKAN, 1982 JÚNIUS 25.

Babaji megkérte az Olaszokat, hogy énekeljenek egy olasz nótát. Miután nem reagáltak, kis idő múlva Babaji megszólalt:

"Mindannyiótoknak Bhajan-okat (egó-odaadó énekeket) kell énekelni, akárhol vagytok. Az országaitokban legalább hetente össze kéne gyűlnötök hogy Bhajan-okat és Kirtán-okat énekeljetek (Isten neveinek éneklése).

Hangsúlyozom a munka jelentősségét - Karma Yóga. Az igazi Bhajan az hogy dolgoztok. A tétlen ember olyan, mint egy halott. Dolgoznotok kell.

Létesítsetek Ásramokat. Ahogy szigetek vannak a tengerben, Ásramokat kellene emelnetek a materiális világ óceánjában. Ne kis Ásramokat hozzatok létre, mint egyéni kunyhókat, hanem nagy, központi Ásramokat, ahol sok ember összegyűlhet és megtanulhat közösen dolgozni.

Mindannyian nagyon keményen dolgoztatok itt, szeretettel. Azok, akik az univerzális szolgálatnak szentelik magukat, szerencsések és nagyszerűek.

Reggel és este időt kéne fordítanotok a szentírások és Hérakan irodalmának olvasására.

Itt mindenki Hérakan egy katonája. Légy kötelességtudó a szolgálat szellemében.

Légy felkészülve az önfeláldozásokra. Ne félj az élet áradásaitól és lángjaitól.

Légy éber és felkészült szembenézni a változásokkal. Add át ezt az üzenetet a hazád embereinek.

Eljött az idő! Értitek? Legyetek éberek!"

 

  A fenti üzit aznap olvastuk fel, épp amikor eljöttem. Minden nap Babaji seeded "random" üzit olvasunk fel...

Ez épp nekem szólt... :)

 

Nekünk!

Ez Babaji vágya, hogy az Ő üzenetét a lehető legtöbb emberi lényhez eljuttassuk, megadva nekik a lehetőséget, hogy megtisztítsák magukat és a magasabb úton éljenek, annak érdekében, hogy a lehető legtöbb ember megmeneküljön.

Azt mondja, mindannyiunknak át kell sétálnunk a tűzön. Azok, akik a magasabb utat élik, tisztulásként élik meg és egy új világot építenek a tűz túlpartján: az együttműködés világát, kölcsönösen eredményes tevékenységeket és projekteket, egyfajta aranykort, ahol az egó, rendbontás, és konfliktus meg van semmisítve.

Babaji kiemeli, hogy koncentráljunk jobban az üzenetre, mint az üzenőre. Amilyen elbűvölő és karizmatikus mindannyiunk személyisége és fizikai teste, amit Babaji kér tőlünk az az, hogy éljük a magasabb utat és hagyjuk a különbségeinket, az önző hozzáállását az "én és enyém"-nek, így harmóniában élhetünk, egymást segítve, hogy elérjük a legmagasabb helyzetünket. Nekünk csupán az Ő nevét kell hívni hogy azonnali áldásokat kapjunk, akár van teste akár nincs. Ő a szívünkben van, akár látjuk Őt akár nem, halljuk vagy sem.


Nem lehetünk tétlenek. Nem lehetünk lusták. Nem létezhetünk cél nélkül. A célunk hogy szolgáljunk, felemeljük az emberiséget, hogy képessé tegyük az emberiséget hogy pusztulás nélkül megtisztuljon, ahogy a nagy tűz közeledik. A cél az, hogy átsétáljunk a tűzön, legyünk megtisztulva és éljük túl, hogy egy új világot teremtsünk a másik oldalon.
 

Felkészüléssel, a tanításokkal, az Igazsággal, Egyszerűséggel és Szeretettel, TE IS képes leszel beleugrani a nagy tűzbe és kijönni a másik oldalon egy jobb életre. Ez a weboldal Babaji hívők szívéből kifolyólag épült fel. Ez egy hely mindenki számára, hogy összejöjjünk egy közösséggé, megosztva a felismeréseinket és meglátásainkat egymással, még úgy is, ha fizikailag messze élünk egymástól.

 

Ásramok milliói létesülhetnek az egész világon, hogy a helyi embereket szolgálják minden egyes területen. Útmutatók vannak, hogyan lehet az otthonodat Ásrammá alakítani. Sokaknak szükségük van arra hogy közel maradjanak a családjukhoz és a munkájukhoz. Ez meg fogja szüntetni az erőforrások utazásra szánt szükségét valamint a munkából való hiányzást. Az Ásram de-centralizálásával és minden Lakóhely Ásrammá alakításával a fény sokkal effektívebben árad szét. Shrí Babaji nevében jöttünk össze, hogy a tanításokat gyakoroljuk és támogassuk egymást a magasabb úton a Nagy Forradalom ezen ideje alatt.

http://babaji.net

Ez a CyberÁsram már kész...

 

 

...és szerintem éppen elegen vagyunk! :)

 

ÓM NAMÁ SIVÁY,
Ajey

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.12.03. 08:27:51

ÁdzsEyDzsiSziii LokálGuruKrú EnerdzsiXchéndzs!!! :-)))


Drága egész- és felebajtársaim, mivel csütin megérkezek BudaPistára, gondoltam stílusos lenne Krisztiánt rögtön megosztani Veletek! Lokálgurunk szokásosan energiarendezvényt szervez most szombaton is, amin jó lenne csökkenteni a villanyszámláját. Csaköccáz foncsi és materializmus ide vagy oda, de meg kell olvasztanunk a zanyagot!!! :-)))


Uttána csepp újjászületés teccés szerint baráti szinten, orszáxinten és szintén univerzális szinten... :-) Hátperszehogyacöxpontban (ezbp1ixívcsakrája;)! Óm Namó Naráyanáya...


Na? (:


ONS,
Ajey

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.12.03. 13:27:16

Köszi a visszajelzéseket, örülök, hogy lesztek páran! :) Nyugodtan ide is firkálhattok, hiszen ettől legalább látszik, hogy élünk... :)

Norcy? Még Valaki?? :)))

arnold. 2008.12.04. 00:20:09

alap. dini&évi(bnője), kacca&ego, és megpróbálom a mamámat is hozni coxpónba is =) :P
csók

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.12.05. 14:06:35

Héy Arnold! :)))

...ez felettébb viccesen hangzik!!! :))) lol, Mamád -> Cöx! :))) Kooool! :)

Ez aztán a Tudatos Befogadás!!! ;)

Részünkről, Mamád részéről, Krisztián részéről, az 1ház részéről, a Világ és az Univerzum részéről 1aránt! ;)

Igazatok van, VasuDeva KutumBakham!!! :-)
(= az egész világ 1 nagy család!)

Karira is összejövünk?? ;)))

CuppAjay

Ajey · http://www.babaji.hu 2008.12.08. 02:38:07

Mindenkinek köszi a "szatszangát"!
Ez azt jelenti, "meeting for the truth"...
Az 1000 Tea jó hely erre (jobb, mint a Cöx), és akár 11-en is el lehet férni! :)

Karira is összejövünk??

CuppAjay

dini 2008.12.09. 01:18:11

az volna csak a teremtés csúcsa... =)